A nemzetközi rendnélküliség korszaka + SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY

Mark Leonard, az Európai Külkapcsolati Tanács igazgatója legújabb, „Surviving Chaos: Geopolitics When the Rules Fail” (Túlélni a káoszt: geopolitika egy szabályok nélküli világban) című könyvének fókuszában a liberális világrend egyre nyilvánvalóbb felbomlása áll, és az a sokkoló felismerés, hogy a nemzetközi rend és kooperáció korábbi fogalmi keretei már nem állják meg a helyüket. Leonard alapvető tézise szerint

a világ jelenleg nem egy átmeneti zűrzavar fázisában van, hanem egy tartós, strukturális „rend nélküliség” (unorder) állapotába lépett.

A szerző hangsúlyozza, hogy Kína, Oroszország és Irán nem feltétlenül egy, a nyugati liberális rendet tökéletesen tükröző, alternatív világrendet akarnak felépíteni. Sokkal inkább pragmatikus együttműködési platformokat hoznak létre, hogy érdekeiknek megfelelően tudjanak navigálni egy olyan világban, amelyből egyre inkább hiányzik mindenféle rend és kiszámíthatóság.

Leonard szerint éles konceptuális különbséget kell tenni a „zavar” (disorder) és a „rend nélküliség” (unorder) között. A zavar időszakaiban – mint amilyen az amerikaiak vezette 2003-as iraki háború volt – a világ államai bár hevesen vitatkoztak, mégis egy közös jogi és intézményi fogalomkészlet (például az ENSZ mechanizmusai) mentén ütköztették az álláspontjaikat. A mai konfliktusokban, mint például az Irán körüli feszültségek vagy a közel-keleti háborúk eszkalációja során, ez a közös keretrendszer már nem létezik. A szabályok egyszerűen irrelevánssá váltak, olyannyira, hogy a harcoló felek és a politikai vezetők már meg sem kísérlik a nemzetközi jog nyelvén igazolni a lépéseiket. Az események túlnőttek a korábbi struktúrákon.

Ezt a globális káoszt négy hatalmas, strukturális mozgatórugó hajtja, amelyeket Leonard az ismert robbanóanyagra is utaló „C4” metaforával ír le: Klíma (Climate), Chipek (Chips), Tőke (Capital) és Civilizációk (Civilizations). A klímaváltozás és a nyomában járó zöld átállás alapjaiban rendezi át a globális gazdaságot, új ellátási láncokat, nyerteseket és veszteseket teremtve. A chipekkel szimbolizált technológiai forradalom – például a mesterséges intelligencia vagy a kvantumszámítástechnika fejlődése – kiszámíthatatlan társadalmi és geopolitikai átrendeződéseket hoz. A globális kapitalizmus egyre inkább fegyverré válik, a szabadkereskedelem illúziója pedig szertefoszlott. Végül a civilizációs és demográfiai eltolódások nyomán a nyugati lakosság a világ egy egyre zsugorodó kisebbségévé válik, miközben a Globális Dél felépíti saját - bár szintén nem egységes - politikai és kulturális öntudatát.

Leonard szerint a hatalmi átrendeződés és a hatalom globális diffúziója egy visszafordíthatatlan trend. (Én ezt a helyzetet korábban globális legitimációs válságként jellemeztem, l. pl Friderikusz Podcast 107, 114, 121, 132 és133.) Az Egyesült Államoknak – még ha akarná is – sem lenne elég ereje ahhoz, hogy egyedül fenntartsa régi formájában a rendet. Ráadásul az amerikai választópolgárok egyre nagyobb hányada elutasítja azt a hatalmas pénzügyi és katonai terhet, amivel a liberális nemzetköziség és a globális biztonság garantálása jár.

A kötet legfőbb üzenete az, hogy az európai és amerikai vezetőknek le kell tenniük arról az illúzióról, hogy egy átmeneti „zavar” után egyszerűen visszatérhetnek az 1945 utáni jól megszokott normákhoz. Leonard arra figyelmeztet, hogy ez a jelenlegi korszak nem pusztán egy olyan interregnum, ahol a régi rend már meghalt, de az új még nem tudott megszületni.

A tartós „rend nélküliség” maga vált az új rendszerré.

Szerinte a Nyugatnak be kell fejeznie a múltba révedő eszményi építkezést, és ehelyett a rugalmas alkalmazkodásra, az új geopolitikai sokkok túlélésére, valamint a saját geopolitikai rezilienciájának és cselekvőképességének azonnali megteremtésére kell fókuszálnia egy kaotikus és gyorsan változó világban.

A fenti háttéren jelent meg a napokban a mértékadó Uppsala Conflict Data Program (UCDP) friss kutatása, amely szerint 2025-ben volt a legmagasabb az állami alapú konfliktusok száma a második világháború óta, miközben az államközi konfliktusok száma az utóbbi két egymást követő évben megduplázódott. „Egyértelműen növekszik az államok közötti konfliktusok száma. Hosszú ideig az államok közötti háborúk viszonylag ritkák voltak, de az utóbbi évek fejleményei a nemzetközi feszültségek növekedésére és a globális biztonsági rend átalakulására utalnak” – nyilatkozta Shawn Davies, az UCDP vezető elemzője.

Tegyük fentiekhez hozzá, hogy mindeközben ráadásul Kína, Oroszország és Irán Leonard által említett pragmatikus alapú együttműködése nem feltétlenül a tények és abszolút erőviszonyok helyes értékelésére alapul. Ahogyan arról egy korábbi posztban volt már szó, a valódi veszélyt például nem a Kína és Oroszország közötti koordinált támadás jelenti, hanem az a fajta párhuzamos alkalmi érdekegyezés, amit az Egyesült Államok elszántságát és kapacitását illető téves hírszerzési kalkulációk táplálnak. Ilyen félreértelmezett kínálkozó alkalom (window of opportunity) volt Putyin szemében Bill Burns, az amerikai központi hírszerzés (CIA) korábbi igazgatója szerint a COVID utáni időszak gazdasági válsága az USA-ban és Európában, amelynek hátterén gyors győzelmet ígérő jó ötletnek tűnt megtámadni Ukrajnát. Ötödik éve tart ez a téves helyzetértékelésből fakadó háború, a második világháborút követő időszak legsúlyosabb, globális eszkalációval fenyegető fegyveres válságát idézve elő a kontinensen.

A rendnélküliség állapota az egyre komplexebb helyzetek előidézése révén fokozza a fentihez hasonló tévedések valószínűségét, ami viszont a rendnélküliség állapotát mélyíti tovább.

---

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY:

Kedves Olvasók!

Az “Idő van!” címet viselő publikációs felületet éppen a fentiekben is tükröződő strukturális szintű válságjelenségektől ösztönözve, illetve az azokra való figyelemfelhívás szándékával indítottam.

Az elkövetkező időszakban mégis kénytelen leszek a korábbiakhoz képest csökkenteni a posztok mennyiségét. Ennek oka az, hogy alapos egyeztetéseket követően elfogadtam a felkérést a kormány nemzetbiztonsági főtanácsadójának hatáskörébe tartozó tevékenység szakmai vezetéséért felelős pozícióra. Ebből pedig egyértelműen következnek bizonyos korlátok és kötelezettségek a nyilvános megszólalások terén.

A nemzetbiztonsági főtanácsadó hatáskörébe a vonatkozó jogszabály alapján az alábbi feladatok tartoznak:

“A miniszterelnök a nemzetbiztonsági főtanácsadó útján elláthat bármely, a Kormány feladatkörébe tartozó vagy kiemelt fontosságú védelmi kül- és belpolitikai, honvédelmi, nemzetbiztonsági, rendészeti, idegenrendészeti, bűnmegelőzési, bűnüldözési, büntetés-végrehajtási, valamint katasztrófavédelmi vagy egyéb rendvédelmi szakpolitikai feladatot. A miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadója felelős a miniszterelnök nemzetbiztonsági, honvédelmi, valamint rendvédelmi tevékenységének koordinálásáért, a kormányzati döntéshozatal és döntés-előkészítés nemzetbiztonsági, honvédelmi, valamint rendvédelmi politikai, stratégiai, külpolitikai és közpolitikai szempontú nyomon követéséért, a védelmi és biztonsági tevékenységek összehangolásával kapcsolatos kormányzati feladatok ellátásának
koordinálásáért, a Kormány feladatkörében érintett tagjai összehangolt védelmi tevékenységének kezdeményezéséért, a miniszterelnök e § szerinti tevékenységéhez kapcsolódó háttéranyagok, felkészítők, elemzések előkészítéséért. A miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadója vezeti a Védelmi Tanács üléseit.”

Az általam vállalt munkakör a fentebbi tevékenységet kizárólag nemzetbiztonsági szakmai irányítással és stratégiaalkotással, illetve a fentebb felsorolt területek illetékes szervezeteitől származó információk objektív szintézisének megteremtésével támogatja, természetesen mindezt egy szakemberekből válogatott csapat révén. A felkérést végül azért fogadtam el, mert biztosítékokat kaptam arra, hogy a cél a nemzetbiztonsági szektor szigorúan szakmai alapokra állítása és pártpolitika-semlegességének megteremtése, annak érdekében, hogy a szolgálatok valóban a nemzet és a demokrácia biztonságát védelmezzék, ne pedig az éppen aktuálisan hatalmon levő pártot a politikai versenytársakkal szemben. Külön szempont volt döntésemben, hogy teljes mértékű nyitottság mutatkozott a döntéshozók részéről a szolgálatok szakmai modernizációjának felvállalására is, ami halaszthatatlan adósságunk a megváltozott és egyre romló - a fenti posztban is bemutatott - nemzetközi biztonsági környezetben.

Kivételesen jó alkalom a változásra - egy kivételesen rossz helyzetben. Ameddig ez utóbbin bármit is változtatni lehet az alkalommal élve és a fenti feltételek alapján, már megérte. De csakis addig.

Kép: állami-alapú konfliktusok 1946 óta (Uppsala Conflict Data Program)