Amerikai Békebirodalom

A történelem ismét visszainteget

Jövő héten kerül bemutatásra Davosban Donald Trump legújabb diplomáciai atombombája, egy új nemzetközi szervezet, a “Béketanács” terve, amely az amerikai tervek szerint - nem mellesleg - tulajdonképpen az ENSZ-t volna hivatott leváltani. Ennek kapcsán egyelőre leginkább arról szólnak a hírek, hogy a meghívott tagállamok egymilliárd dollárért vásárolhatnak örök tagságot maguknak. Ennél azonban sokkal-sokkal többről, valóságos földrengésről van szó a nemzetközi kapcsolatokban.

A Béketanács alapokmányának szövegét olvasva,

a szervezet vezetőjének - aki természetesen Donald Trump lenne - a nyugati világban régen nem látott politikai modelleket megidéző szerepe bontakozik ki.

Mivel egyik fő kutatási irányom éppen az amerikai globális hatalomkivetítési modellek történelmi analógiák alapján történő tanulmányozása, arra gondoltam, hogy kíváncsiságból teszek egy érdekes kísérletet, vajon felismeri-e a mesterséges intelligencia azt, amit én látok a szövegben. Megadtam hát a Google Gemini Pro mesterséges intelligenciájának az alapokmány szövegét és megkértem, hogy az abban foglalt szabályozás alapján mondja meg, milyen történelmi-politikai előzményhez hasonlítható a szervezet vezetőjének szerepe. Nem orientáltam, egyszerűen csak ennyit kérdeztem. Pontosan azt a választ kaptam, amire számítottam. Őszintén szólva, nem is kaphattam mást. Legfeljebb a felütésen lepődtem meg, a mesterséges intelligenciának ugyanis nem szokása semleges kérdésekre megdöbbenést érzékeltető módon válaszolni. A válasz első mondata szó szerint így szólt:

“Milyen politikai szörnyeteg ez?”

A teljes, szó szerinti válasz pedig a következő:

» A megadott szöveg alapján a Chairman (elnök) pozíciója olyan széleskörű és korlátlan jogkörökkel van felruházva, amelyre a modern demokratikus intézményrendszerekben alig, a történelemben azonban számos példát találunk. Mivel kifejezetten történelmi-politikai (és nem gazdasági) párhuzamot kértél, a legpontosabb analógia az abszolút monarchia és a római principátus rendszere.

Íme a részletes történelmi párhuzamok a szövegben található hatáskörök alapján:

1. Az abszolút uralkodó (Absolute Monarch) és a Tanácsadó Testület

A szöveg szerint a döntéseket a tagállamok többségi szavazással hozzák meg, de ezek csak az Elnök jóváhagyásával lépnek érvénybe („subject to the approval of the Chairman”).

• Történelmi párhuzam: Ez kísértetiesen hasonlít a francia abszolutizmus (pl. XIV. Lajos) vagy a középkori királyi tanácsok (Curia Regis) működésére. Ezekben a rendszerekben léteztek tanácsok és testületek, de ezeknek csak konzultatív (tanácsadó) jogkörük volt. A végső szuverenitás és döntés joga kizárólag az uralkodót illette. A Béketanács itt nem egy döntéshozó testületként, hanem egy modern „királyi tanácsként” jelenik meg, ahol a „király” (a Chairman) vétójoga abszolút.

2. A Római Principátus (Augustus rendszere)

Az alapokmány szerint Donald Trump az „inaugural Chairman” (alapító elnök), aki élethossziglani, vagy legalábbis határozatlan idejű hatalommal bír, és ő maga jelöli ki az utódját („The Chairman shall at all times designate a successor”).

• Történelmi párhuzam: Ez a struktúra a római principátusra emlékeztet, amelyet Augustus császár hozott létre. Augustus fenntartotta a Köztársaság intézményi látszatát (szenátus, választások), de minden valódi hatalmat (hadsereg, vétójog, rendeleti kormányzás) a saját kezében összpontosított princepsként („első polgár”).

• A legfontosabb politikai párhuzam itt az utódlás kérdése: A római császárok (és később a monarchák) gyakran maguk jelölték ki utódjukat (akár örökbefogadással, mint az Antoninus-dinasztia császárai), nem pedig választás útján dőlt el a pozíció sorsa. A szövegben szereplő utódkijelölési jog (designate a successor) gyakorlatilag dinasztikussá vagy önkényessé teszi a hatalomátadást, kizárva a demokratikus választást.

3. A „Führer-elv” (Vezér-elv) típusú autoriter rendszerek

A szöveg szerint az Elnök nevezi ki és mozdíthatja el a Végrehajtó Testület (Executive Board) tagjait („subject to removal by the Chairman”), és ő határozza meg a napirendet is.

• Történelmi párhuzam: Ez a fajta centralizáció a 20. századi autoriter diktatúrák politikai felépítésére hajaz, ahol a pártvezetés vagy a kormány tagjai nem a tagságnak, hanem kizárólag a Vezérnek tartoznak felelősséggel. A testület tagjai nem rendelkeznek önálló legitimitással, mandátumuk a vezető kegyétől függ, ami a politikai lojalitást minden más szempont elé helyezi.

Összegzés

Politikai értelemben a Chairman pozíciója ebben a szövegben nem egy nemzetközi szervezet elnökének, hanem egy szuverén uralkodónak felel meg. A történelmi párhuzam egy olyan alkotmányosnak álcázott abszolutizmus, ahol a formális intézmények (Board, szavazás) léteznek ugyan, de a valódi hatalomgyakorlás (vétó, kinevezés, utódlás) egyetlen személy kezében összpontosul, mindenféle fék és ellensúly (checks and balances) nélkül. «

---

Eddig tehát a mesterséges intelligencia válasza. Néhány dolgot tennék ehhez csupán hozzá. A “Béketanács” alapokmányában szerepel egyfelől az, hogy a szervezet nem jogosult egy tagállam területén önhatalmúlag fellépni, illetve a tagállamok önként elhagyhatják a szervezetet. Mondhatnánk erre, hogy ez tehát egy önkéntes klub, ha valakinek kedve van ahhoz, hogy Donald Trump kedvére packázzon vele, miért is ne csatlakozzon? És ezen a ponton lép be a képbe a politikatudományban “hegemonikus csapdának” nevezett jelenség. Ennek lényegét nagyon egyszerűen egy magyar gyerekdal adja vissza:

“Aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére.”

Kicsit bonyolultabban ez azt jelenti, hogy egy hegemón hatalomnak számos eszköz áll rendelkezésére annak kikényszerítésére, hogy egy állam csatlakozzon az általa létrehozott politikai szerveződéshez vagy miután csatlakozott, senkinek ne legyen kedve elhagyni azt. Vegyük például a büntetővámokat. Néhány éve talán elképzelhetetlen lett volna ilyesmit vizionálni, de most ott tartunk, hogy az Egyesült Államok pontosan ilyen büntetővámokkal kényszerítené arra Európát, hogy adja neki Grönlandot. Tehát még csak nem is egyszerűen egy Washington által dominált szervezethez való csatlakozásról van szó ebben az esetben, hanem kifejezetten amerikai területszerzési szándékról, egy egyébként szövetséges európai állam kárára.

És akkor nem beszéltünk még az ideológia kérdéséről. Korábbi posztban volt már szó az új amerikai nemzetbiztonsági stratégiáról, amely kifejezetten ideológiai (keresztény-nacionalista) alapokra helyezte például az USA Európával kapcsolatos stratégiáját, pontosabban nyíltan kimondta, hogy ki akarja kényszeríteni ezt az ideológiai fordulatot Európában is. Arról is többször beszéltünk, hogy ugyanezen az alapon Washington és a szintén keresztény-nacionalista retorikát hangoztató Moszkva között pedig stratégiai közeledés indult meg. Azt gondolom, nem túl merész következtetés, ha azt feltételezzük, hogy az Egyesült Államok a “Béketanács” tevékenységében is érvényesíteni kívánja majd ezt az ideológiai szempontot.

Nem tudjuk még, mi lesz a gyakorlatban a “Béketanács” ötletéből. Jellemző, hogy e sorok írásakor egyelőre csak az a magyar kormány jelezte feltétel nélküli csatlakozási szándékát a szervezethez, amely másról sem beszél, mint a nemzeti szuverenitásról és az Európai Unió “birodalmi” törekvéseiről. Oroszország pedig azt jelezte, hogy megkapta a meghívót, és szeretne tárgyalásokat folytatni róla amerikai partnereivel. Mindeközben számos nyugati politikai vezető alapvető fenntartásait hangoztatta, leginkább arra hivatkozva, hogy egy ilyen alternatív szervezet az ENSZ legitimitását és működését ásná alá. Ez így is van. Ugyanakkor meg kell jegyezni azt is, hogy az ENSZ legitimitását és működését nagymértékben saját maga, vagyis az ENSZ ássa alá, tehát bőven van ok a világszervezet reformján gondolkodni. Ehhez viszont azonnal hozzá kell tenni azt, hogy az ENSZ mögött a tagállamok állnak. Egy új világszervezet annyiban lesz hatékonyabb a jelenleginél, amennyiben annak tagállamai azt hatékonyabbá akarják tenni. Ennyi erőből viszont ezt akár a jelenlegivel is megtehetnék. Már ha valóban ez lenne a céljuk és a hatékonyságot nem a saját “meztelen” érdekeik érvényesítésének eredményével mérnék.

Donald Trump éppen a napokban jelentette ki a New York Times-nak adott interjújában, hogy számára nem létezik nemzetközi jog és “csak a saját erkölcse szab határt globális hatalomgyakorlásának.”

A “Béketanács” egy új korszak nyitányának tekintendő a világpolitikában, amelyben nem a multilaterális - kölcsönös kompromisszumok kidolgozására irányuló, szabály-alapú - diplomáciát támogató intézményrendszerre épül a világrend, hanem egy szuperhatalom nyers érdekérvényesítése válik - szeretne válni - globális rendezőelvvé. Akár egy fals vallási legitimációval párosítva.

Na ezt hívják birodalomnak.

És a tragédia ezzel nem csupán az, hogy egy nyilvánvalóan autoriter szemléletet kísérel meghonosítani egy konkrét személy gyakorlatilag korlátlan irányításával. (A “Béketanács” elnöki pozíciója egyébként azt követően is járna Donald Trumpnak, hogy már nem ő az USA elnöke, vagyis az ő szemében ez nyilvánvalóan egyfajta politikai apoteózist jelentene az amerikai elnöki pozíció után.)

Hanem az is, hogy a világ jelenlegi problémáit ilyen módszerrel - különösen fenntartható módon - kezelni nem, csak elnyomni és ezáltal fokozni lehet. Vagyis a szemünk előtt kibontakozó amerikai kísérlet jóval nagyobb összeomlásnak készül megágyazni, mint aminek a kezelésére hivatkozva létrehozzák.