Az USA keresztény-nacionalista rezsimváltásra készül Európában

Az Egyesült Államok új nemzetbiztonsági stratégiája ideológiai ellenségnek tekinti az EU jelenlegi vezetését. Az oroszt viszont nem.

Az Egyesült Államok frissen megjelent új nemzetbiztonsági stratégiája felszólít “az Európa jelenlegi irányvonalával szembeni ellenállás kialakítására az európai nemzetek körében.”

Sokakat ha nem is derült égből, de mindenképpen villámcsapásként ért, hogy Európa legfőbb szövetségese nyíltan beavatkozik az európai politikai viszonyokba és gyakorlatilag a jelenlegi európai vezetés és a liberális demokráciák megdöntését tűzi ki célul. Mindeközben a “patrióta” (értsd: szélsőjobboldali identitárius, mint pl. a német AfD) pártokat állítja be az európai “szellem” megújulásának garanciájaként, ugyanakkor pedig a nyugati országokban kormányon lévő pártokat a demokrácia alapeszméi és az ellenzék elnyomásával vádolja.

Ezen a ponton persze azonnal le is hullik a lepel az amerikai stratégia demokrácia-exportjának szemléletéről, hiszen ha van az EU-ban olyan ország, ahol az uralmon levő politikai hatalom súlyosan torzítja a politikai versengés és nyilvánosság lehetőségeit, az éppen Magyarország, amire viszont Washington az általa favorizált irányzat modelljeként tekint.

Vagyis az Egyesült Államok jelenlegi vezetése nem a szabadság érdekében kíván erőfeszítéseket tenni Európával szemben, hanem egy meghatározott - keresztény-nacionalista - ideológia teljhatalomra juttatásának szabadsága érdekében.

És ha ez még nem volna elég, a dokumentum hozzáteszi, hogy Oroszországgal “helyre kell állítani a stratégiai stabilitást,” aminek állítólag szintén a jelenlegi európai vezetés az akadálya. Ezzel kapcsolatban a következőket olvashatjuk:

“A Trump-kormány szemben áll azokkal az európai tisztviselőkkel, akik irreális elvárásokat támasztanak a háborúval kapcsolatban, és akik instabil kisebbségi kormányokban ülnek, amelyek közül sokan a demokrácia alapelveit semmibe veszik az ellenzék elnyomása érdekében. Az európaiak nagy többsége békét akar, de ez a vágy nem tükröződik a politikában, nagyrészt azért, mert ezek a kormányok aláássák a demokratikus folyamatokat. Ez stratégiailag fontos az Egyesült Államok számára, pontosan azért, mert az európai államok nem tudnak megreformálni magukat, ha politikai válságba kerülnek.”

Mivel pontosan tudjuk, hogy az európai vezetők Moszkva azon követeléseit ellenzik, amelyek a háborús agresszió tulajdonképpeni céljai voltak (Ukrajna szuverenitása szempontjából kritikus területi igények, illetve Ukrajna védelmi képességeinek aláásása), mindebből világosan kiderül, mit ért a washingtoni vezetés “a stratégiai kapcsolatok helyreállításán” Oroszországgal: az orosz háborús célok elfogadtatását Európával.

Röviden: kiegyezést Moszkvával.

Amire a dokumentum szerint eddig azért nem kerülhetett sor, mert a fentebbiekben az USA ideológiai ellenségeinek nevezett európai elitek nem hajlandóak kibékülni Putyinnal.

Washington szerint tehát az orosz kapcsolatok helyreállítása szintén ideológiai kérdés: ahhoz az európai politika ideológiai (keresztény-nacionalista) alapon történő “megreformálására” van szükség.

Nem most találták ki

Bármennyire is megdöbbentő fordulat ez, már régóta tudható volt, hogy ebbe az irányba haladunk. Én a Keresztény-nacionalista világrendszerváltás és a Civilizációk változása és a világrend átalakulása című posztokban írtam erről, előbbi februárban, utóbbi áprilisban jelent meg. Ekkor azonban még a nemzetközi szakirodalom nem igazán foglalkozott ezzel a kérdéssel vagy legalábbis csupán értetlenkedését fejezte ki ezzel kapcsolatban.

“Az egész termen sokk lett úrrá. … Sokan voltak Münchenben, akik azt kérdezgették: az amerikaiak oldalt váltottak?”, idézi a Keresztény-nacionalista világrendszerváltás című poszt Michael McFaul-t, az USA oroszországi volt nagykövetét, JD Vance amerikai alelnök januári Müncheni Biztonsági Fórumon elmondott beszédének fogadtatása kapcsán. JD Vance arról beszélt, hogy Európa legnagyobb problémája az, hogy visszavonult néhány alapvető értékétől és ennek eredményeképpen elveszíti az Egyesült Állaok támogatását.

És hogy milyen értékekről van szó, azzal kapcsolatban szintén az említett posztban idéztem egyebek mellett Alexander Dugint, az orosz imperializmus vezető ideológusát, aki a következőket írta Trump győzelme kapcsán: “A hagyományos értékek ismét győzedelmeskedtek a nem hagyományos és antitradicionális értékek felett egy másik országban (és micsoda ország ez!). Ez az új választóvonal. … Ebben az értelemben Trump és Vance győzelme egyben a mi győzelmünk is. Egyelőre csak átmeneti, de döntőnek bizonyulhat.”

Vagy ahogy az Argumenti i Fakti orosz lap szerzője fogalmazott: “Más szóval az értékek kérdésében Amerika elnöke óriási mértékben különbözik a nyugati elitektől, és Putyin a természetes szövetségese.”

A Civilizációk változása és a világrend átalakulása című posztom utalt Samuel Huntington nevezetes tézisére, miszerint a demokráciák “közös vonásokkal rendelkeznek, ezért nem harcolnak egymás ellen”, majd a következő mondatokkal oldotta fel a látszólagos ellentmondást e tézis, illetve az USA eddigi szövetségeseivel (Kanada, EU) való szembefordulása között:

“[Samuel] Huntington alapvetően mégsem tévedett: a második világháborút követően kialakult világrendben valóban nem a demokráciák közötti fegyveres konfliktusok voltak jellemzőek. Amivel nem számolt, másokhoz hasonlóan ő sem, az az, hogy a szekuláris demokráciára épülő nyugati civilizáció és nemzetközi rend meghatározó hatalma egyszerűen - legalábbis egyelőre - hátat fordít az általa indított projektnek. Ennek eredménye pedig a civilizációs logika szerint az, hogy az Egyesült Államok legközelebbi szövetségeseivel fordul szembe - és természetesen eközben mások lesznek a szövetségesei, de legalábbis az eddigi ellenfelei már nem lesznek az ellenfelei.”

Az USA új nemzetbiztonsági stratégiája szó szerint ezt az új helyzetet tükrözi, immár hivatalos dokumentumban: miközben Washington az Európai Uniót jelen formájában ideológiai és poltikai ellenfélnek tekinti (vagyis “legközelebbi szövetségeseivel fordul szembe”), addig Oroszország stratégiai követeléseit kielégítené (vagyis “eközben mások lesznek a szövetségesei, de legalábbis az eddigi ellenfelei már nem lesznek az ellenfelei”).

Az USA Külügyminisztériumának Substack-csatornáján még májusban megjelent egy írás, amely gyakorlatilag szó szerint a fentebb említett, áprilisban megjelent posztomban vázolt civilizációs változásról és az ebből fakadó konfliktusról beszél Washington és az EU között. A poszt címe: Civilizációs szövetségesekre van szükség Európában, és ebben gyakorlatilag minden eleme megjelenik a jelenlegi nemzetbiztonsági stratégia Európával kapcsolatos kijelentéseinek, csak éppen nagyobb részletességgel. Itt például név szerint kritizálják a keresztény-nacionalista AfD-vel szembeni németországi eljárásokat vagy éppen a romániai választásokon orosz titkosszolgálati beavatkozás révén győzedelmeskedett keresztény-nacionalista jelölt kizárását, de azt is, hogy egyesek autoriternek tekintik a posztban “keresztény nemzetnek” nevezett Magyarországot. Egy hónappal az említett poszt megjelenése előtt az alábbiakat írtam a fentebb már hivatkozott Civilizációk változása… című cikkben:

»Rögzítsük ismét, mert kulcsfontosságú momentum ez az Európával szembeni - civilizációs - amerikai ellenségeskedés megértése szempontjából: a fenti keresztény-nacionalista szélsőjobboldali (és orosz-szimpatizáns) pártok [AfD, stb.] európai vezetők általi elutasítására utalva jelentette ki JD Vance, hogy e szembenállás miatt immár “Amerika semmit sem tehet érted [ti. Európáért], és ami azt illeti, te [ti. Európa] sem tehetsz semmit az amerikai népért.”«

Az Egyesült Államok tehát a keresztény-nacionalista ideológiára hivatkozva kíván rezsimváltást elérni Európában, miközben ugyanezen ideológiára hivatkozva nem kíván elérni rezsimváltást Oroszországban.

Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági kérdést csinál a keresztény-nacionalista ideológia európai érvényre juttatásából, miközben nem csinál nemzetbiztonsági kérdést a keresztény-nacionalista ideológiára hivatkozó európai orosz háborús agresszióból.

Az új amerikai nemzetbiztonsági stratégiának egy hozadéka mindenképpen lehet: végre meggyőzheti az eddig kétkedőket arról, hogy Washington tényleg komolyan gondolja az ideológiai fordulatot. Innentől fogva tehát ezt mindenképpen bele kell kalkulálni a világpolitikai elemzésekbe. A várható következmények tektonikus nagyságrendűek lehetnek.

Válságos vagy álságos?

Noha éppen egy Donald Trump által definiált keresztény értékrend mércéje már önmagában is legalábbis véleményes, az AfD-re és román eszmetársaira, mint értékrendbeli etalonra való hivatkozás végképp világossá teszi, hogy Washington nemzetbiztonsági moralizálása valójában sokkal inkább tekinthető a vallás politikai instrumentalizálásának, mintsem a politika valóban erkölcsi megújulásának.

Félreértés ne essék: teljesen nyilvánvalóan bőven lenne és kellene miért kritizálni az Európai Uniót és az egyes tagállamok számos gyakorlatát is e téren, azonban

a túlzott liberalizmust nem túlzott “konzervativizmussal” lehet kompenzálni.

Ahogy ugyanis az anyag, úgy az eszmék is halmazállapotot váltanak a túlhevítettségnek köszönhetően. Így válik a konzervativizmus például fundamentalizmussá. Ami már nem az erkölcsről, hanem a vallás politikai instrumentalizálásáról és a politika szakralizálásáról szól. Ráadásul ezeknek a kereszténységhez sincsen köze.

A legegyértelműbb hiteltelenségi pecsétet persze az helyezi el az amerikai kritika ideológiáján, hogy Moszkva fentebb idézett szószólói számára Washington keresztény politikai kampánya hitelesnek számít. És vice versa: Steve Bannon, Trump elnök korábbi stratégiai főtanácsadója és az amerikai MAGA-tábor jelenleg is meghatározó alakja nem rég arról beszélt, hogy

a “mélyen keresztény Oroszországgal” kell az USA-nak szövetségre lépnie, nem a “tehetetlen, erőtlen, ateista” európai országokkal, amelyek semmit nem érnek és a szemünk előtt omlanak össze.

Stílszerűen fogalmazva, annak a világnak sajnos tényleg harangoztak, amelynek szemében az évek óta rablóháborút folytató, autoriter Moszkva képviseli az “értékrendet.” Ha van valami, ami a Nyugat komoly morális válságáról tanúskodik, akkor ez minden bizonnyal az. Ennek az ideológiának az állam- és világrendalkotó, illetve társadalomépítő minőségére éppen Oroszország a kézzelfogható, abszolút negatív példa.

Sajnos egyben ez lehet a reményünk is: egy ilyen színvonalú ideológia minden bizonnyal belátható időn belül meg fog bukni. Azonban a Nyugat által megteremtett értékekért valóban aggódók számára súlyos kérdés marad, hogy milyen ára lesz ennek a kísérletnek. A történelem leckéi ugyanis sokba - és sokakba - kerülnek, különösen, ha sokadjára sem vagyunk képesek ugyanazt megtanulni.

Kép: Éppen ő. A nemzetbiztonsági stratégia elnöki bevezetőjének utolsó mondatai, Donald Trump elnök aláírásával: “…és Amerikát biztonságosabbá, gazdagabbá, szabadabbá, nagyszerűbbé és hatalmasabbá tesszük, mint valaha.”