Egy kicsit bővebben a háború vallási hátteréről

Nincsen új a Nap alatt

(Az itt következő írásban szerepel talán két bekezdés, amely a minapi Telex-interjúban is olvasható volt. Ennek és az írás közlésének oka, hogy az még az interjú ötletének megszületése előtt készült el, viszont az interjúban a sok egyéb kérdés mellett a most következő témának csak néhány aspektusát tudtuk érinteni.)

---

Az alábbi sorok a modern kori világtörténelmet leginkább meghatározó személyiségek egyikétől származnak:

“Mert az állam feladata ..., hogy megelőzze az emberek belesodródását a spirituális őrület karjaiba. ... A Kormány, eltökélten abbéli vállalása tekintetében, hogy közéletünket politikailag és morálisan megtisztítsa, megteremti és biztosítja a vallási élet valódi mély megújulásához szükséges feltételeket. ... A Kormány a kereszténységre a nemzet erkölcsének és erkölcsi normáinak mozdíthatatlan alapjaként tekint.”

Biztos vagyok abban, hogy e sorokat olvasva sokan elégedetten bólogatnak, hiszen végre van valaki, aki felhívja a figyelmet a világ erkölcsi romlására és arra, hogy az államnak szerepet kellene játszania e folyamat megállításában, Európa ún. keresztény gyökereihez való visszatérésben.

Mielőtt azonban beleélnénk magunkat ebbe az érzületbe, ellenőrizzük a forrást: a fenti gondolatok Adolf Hitler Mein Kampf című könyvében és egyik beszédében jelentek meg.

Kép: “Nem volt elég nehéz a kereszt.” (John Heartfield alkotása, 1933-ból.)

Ha más nem, ez a tény önmagában is azonnal éberségre kellene, hogy késztessen bennünket az ideológiájukat ún. morális megújulásra építő politikai irányzatokkal szemben. Egy bizonyos eredeti, “tiszta erkölcsi állapothoz,” “örökkévaló törvényhez” való visszatérés, vagy más szóval a “morális megújulás," mint politikai program a politikai rezsimek klasszikus “fogása.” Ennek célja valójában nem más, mint a rezsim legitimációjának megkérdőjelezhetetlen alapokra helyezése. A rezsim által levezényelt “visszatérés” a “tiszta erkölcsi rendhez” ugyanis egyben azt feltételezi, hogy a politikai hatalom e megkérdőjelezhetetlen, “örök” rendben gyökerezik.

Az efféle “örök” - transzcendens - rendre történő hivatkozás a történelmi tapasztalatok szerint gyakorlatilag fordítottan volt arányos az ehhez folyamodó politikai rezsimek tényleges erkölcsi színvonalával. Ez logikus is, hiszen ahogy láttuk, a hatalomnak pontosan azért van a transzcendensre szüksége, hogy feltétel nélküli legitimációt (támogatást) biztosítson a maga számára, márpedig feltétel nélküli legitimációt az a hatalom akar a maga számára, amelynek elnyomó céljai vannak, és annál elnyomóbb céljai vannak egy hatalomnak, minél erkölcstelenebb. Röviden: minél hangosabban hivatkozik egy hatalom az erkölcsre, annál súlyosabb erkölcstelenséget akar vele eltakarni. Ugyanez vonatkozik természetesen a transzcendenst látszólag elutasító autoriter ideológiákra is: a kommunizmus teológiai szemszögből ugyan ateista volt, politikai filozófiai értelemben azonban ugyanolyan feltétel nélküli legitimációra alapult, mint a kimondottan vallási alapokra épülő politikai rendszerek. A nácizmus - többek között az idézett Mein Kampfban kidolgozott módon - az egyik betetőzése volt e politikai filozófiáknak.

E jelben győzni fogsz!

A putyini Oroszország egyenes ági örököse és támogatója e retrográd ideológiáknak. Olyannyira így van ez, hogy az Ukrajna elleni agressziót sem lehet e tény ismerete nélkül helyesen értelmezni. És megfordítva: az Ukrajnával szembeni katonai agresszió egyben ennek is bizonyítéka. Sajnos a politikai jelenségek - egyre erősödő - vallási aspektusainak fontossága továbbra is háttérbe szorul a legtöbb elemzésben, köszönhetően nem kis részben annak az egyszerű ténynek, hogy a kül- és biztonságpolitikai (nemzetbiztonsági és védelmi, stb.) elemzők többsége nem igazán rendelkezik vallási vagy mentalitástörténeti érdeklődéssel. Erre a problémára mutat rá az elmúlt időszak két fontos fejleménye, amelyek jóformán semmilyen visszhangot nem kaptak az orosz-ukrán konfliktusról tudósító médiában és elemzésekben, miközben fekete-fehér vízválasztónak kellene lenniük az orosz törekvésekhez való viszonyulásunkban.

Az egyik fejlemény a moszkvai orosz ortodox egyház vezetője, Kirill pátriárka korábbi - egy ideje már száműzetésben élő - titkárával, Kirilo Hovorun ortodox pappal és teológussal készített interjú. Hovorun az interjúban egyértelműen leszögezi, hogy a vallás szerepének tekintetbe vétele nélkül nem lehet megérteni a katonai konfliktus hátterét.

Kép: Atombiztos hit. A Moszkvai Ortodox Patriarchátus papjai megáldanak egy Topol-M típusú interkontinentális ballisztikus rakétát az evangélium jegyében.

A teológus rámutat arra, hogy Putyin már évekkel ezelőtt egyszerű politikai legitimációs eszközként kezdte használni az orosz ortodoxiát. Ahogy fogalmaz: “Amikor a Putyin által vezetett kiváltságos társadalmi rétegek felismerték, hogy legitimációs válságban vannak, elkezdték mérlegelni ezen ideológia [az ortodoxia] elfogadásának lehetőségét. Jól emlékszem, hogy akkoriban a Kreml tisztviselői éppen azokat a megfogalmazásokat és kifejezéseket kezdték használni, amelyeket az egyház alkotott. Ez volt a fordulópont a Kreml egyházi ideológiához való hozzáállásában. Miután ‘megvásárolta,’ [az ortodoxiát] a Kreml továbbfejlesztette, tovább élezte, hogy megfeleljen a saját érdekeinek és programjának.” Ugyanerről Antoine Nivière, a Lorraine Egyetem orosz kulturális és vallástörténet professzora a következőket mondta a svájci református hírügynökségnek adott interjújában: “A szovjet korszak marxista ideológiájának eltűnése után ezt az űrt, ezt a vákuumot kellett pótolni, és a vallásra hamarosan a nemzeti identitás erőteljes elemeként kezdtek tekinteni, amely lehetővé tette a Nyugattól való megkülönböztetést.”

Kirill Pátriárka fentebb idézett egykori titkára - aki maga is ortodox pap volt - pedig a következőképpen jellemzi ezt a fajta vallást az említet interjúban: “Én ezt politikai vallásnak nevezem. A politikai vallás nem feltétlenül egyenértékű a közönséges vallással. Ez volt a helyzet például a Szovjetunióban, ahol volt egy politikai vallás, amelynek nemcsak hogy semmi köze nem volt a hagyományos valláshoz, hanem vallásellenes is volt. A vallásos buzgalommal rendelkező emberek azonban hittek a kommunizmusban, ahogyan most is hisznek ebben a háborúban.” Hovorun ezzel igazolja azt a fenti megállapítást, miszerint a politikai ideológiává degradált kereszténység valójában ugyanazt a szerepet tölti be Oroszországban, mint a kommunizmus. Ahogy folytatja: “Bizonyos értelemben ez egy posztszovjet politikai vallás, amelynek nagyon világos retorikája és vallási szimbólumai vannak. Ebben a tekintetben ez egy kettős vallás: az emberek hisznek a putyinizmusban mint vallásban és a háborúban, amelyet a putyinizmus támogat, másrészt pedig a háború igazolásához a ‘normális’, hagyományos vallást használják, amely Oroszországban az ortodoxia. Mondanom sem kell, hogy egy eltorzult keresztény hagyományról van szó.” Rendkívül súlyos szavak ezek egy ortodox paptól és teológustól.

Annak kézzelfogható bizonyítéka, hogy valójában nem kereszténységről, hanem egy autoriter politikai vallásról beszélünk, éppen az Ukrajnával szemben indított háború. Hasonlóan ugyanis a náci és kommunista rezsimekhez, a jelenlegi orosz rezsim ideológiai logikája szintén a katonai agresszióban teljesedik ki. A transzcendens legitimáció ugyanis nem pusztán az alattvalók feletti feltétlen tekintély alátámasztását szolgálja, hanem e rezsimek geopolitikai terjeszkedését is. Ahogy a náci és kommunista rezsimek a maguk felsőbbrendűségi küldetésére hivatkozva kísérelték meg fegyveres hódítás révén kitágítani “életterüket,” úgy a jelenlegi orosz rezsim is egy vallási küldetésre alapozza az orosz nép geopolitikai küldetésének fegyverekkel történő kikényszerítését. A fentebb idézett Hovorun szavaival:

“Először voltak az eszmék, aztán ideológia, majd háború. Véleményem szerint a háború nem lenne lehetséges az azt támogató eszmék nélkül. Ezért fontos felismerni és megérteni ezeket az eszméket, mert nélkülük ez a háború értelmét veszti. Az ukrajnai háború nem pragmatikus vagy racionális. Ha, mondjuk, egy személyes beszélgetés során megkérdezhetnénk Putyint, hogy miért kezdte el ezt a háborút, azt hiszem, nehéz lenne racionális vagy pragmatikus választ adnia. Oroszország szinte minden tekintetben veszít a háborúban - gazdaságilag, kulturálisan, stratégiailag. Ezért kell lennie valamilyen oknak, amiért Putyin folytatja a háborút, és az oroszok továbbra is támogatják azt. Úgy vélem, hogy ezek az okok nem a racionálisak vagy pragmatikusak, de még csak nem is a politika területére tartoznak. Ezek metafizikai elképzelésekből származnak, amelyek vallási dimenzióval rendelkező hiedelmeken alapulnak. Így ez az ideológia és a háború vallási aspektust kapott.”

“A Nagy Oroszország kovácsolta frigy”

A vallási aspektus természetesen egy geopolitikai stratégiát támaszt alá, amelyet az “Orosz Világ” koncepciója foglal össze. Az “orosz világ” koncepciója egy civilizációs excepcionalizmus (kiválasztottság-tudat), amelynek fontos eleme, hogy Oroszországnak Istentől származó különleges küldetése a világ megvédése a Nyugatról származó morális romlottsággal szemben. Az “orosz világ” eszméje tehát Oroszország civilizációs felsőbbrendűségét hirdeti, és ezen a jogon tart igényt az orosz érdekek szempontjából releváns területek fizikai alávetésére is. Hovorun idézi Dmitrij Medvegyev korábbi orosz elnököt, a jelenleg zajló háború egyébként egyik legvéresebb szájú propagandistáját ennek kapcsán: “Mi a Teremtő szavaira hallgatunk a szívünkben és engedelmeskedünk nekik. E szavak szent célt adnak számunkra. Ez a cél a pokol legfőbb urának a megállítása, hívják őt Sátánnak, Lucifernek vagy Iblisznek [a legfőbb gonosz neve a Korán szerint].” Ahogy szintén Hovorun megemlíti, ennek jegyében utalt Kirill Pátriárka az egyik “szentbeszédében” az Ukrajnával szembeni orosz katonai agresszióra a következő szavakkal: “A jó és a kozmikus gonosz közötti harc zajlik.”

Megjegyzendő (mielőtt a fenti eszme kritikáját valaki egyház- vagy keresztényellenességnek bélyegezné), hogy ez az ideológia magán az ortodoxián belül is éles elutasításra kerül sokak részéről. 2022. március 13-án ortodox teológusok egy nagyobb csoportja adott ki nyilatkozatot (na persze nem Oroszországban) - “Nyilatkozat az 'Orosz Világ’ Tanításról” -, amelyben az “orosz világ” koncepcióját szó szerint “eretnekségnek," “ortodox etno-filetista [egyházi nacionalista], totalitárius fundamentalizmusnak” nevezték, amely “elpusztítja és megosztja az Egyházat.”

KommunizmKereszténységnek álcázott fasizmus Moszkvából

Nem lehet eléggé hangsúlyozni a fentiek jelentőségét. Mindezekből ugyanis egyrészt az következik, hogy a Nyugaton is sajnos sok szimpatizánssal rendelkező putyini “kereszténység” valójában nem más, mint egy transzcendens megalapozottságú politikai ideológia, amelynek végső eszköze a fegyveres erőszak. Másrészt pedig az is, hogy a háború gyökerei sokkal mélyebben húzódnak annál, hogy 24 órán belül (à la Trump) erre megoldást lehetne találni. Pontosabban fogalmazva, minden megoldás, amely 24 órán belül kínál erre megoldást, az valójában nem megoldaná, hanem pusztán elodázná és ezáltal súlyosbítaná a problémával való valódi szembenézést és annak rendezését. Még inkább így van az abban az esetben, ha ez az állítólagos megoldás az agresszor igényeinek kompromisszumos elfogadása révén valósulna meg, így tulajdonképpen legitimálva vagy szalonképessé téve a fentebb bemutatott eszmeiséget. Márpedig esetünkben egy olyan szellemiségről van szó, amellyel bárminemű együttműködés a legsötétebb történelmi ideológiák karanténből való kiengedését jelentené. És itt következik a másik, nem rég történt fontos fejlemény, amely szintén kevés figyelmet kapott.

A napokban tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján Vlagyimir Putyin orosz elnök talán minden eddiginél egyértelműbben fogalmazott a háború - illetve Oroszország és a Nyugat konfliktusa - vallási alapú ideológiai igazolására irányuló törekvésében. Putyin egy kérdésre, amely az orosz ortodox egyházat érő állítólagos támadásokra vonatkozott a háború összefüggésében, ugyanis a következőket válaszolta:

„Ezek az emberek, akik az [orosz ortodox] egyházat támadják, nem ateisták … Ők abszolút hitetlen emberek, istentelen emberek. Nos, etnikailag sokan közülük zsidók, de nem láttad őket egyetlen zsinagógát sem látogatni”.

Az orosz elnök ezzel nyíltan Mein Kampf-i mélységekbe merült: az “istentelen” zsidók hagyományos értékeket képviselő kereszténységgel szembeni küzdelme ugyanis a totalitárius politikai legitimációt kereső náci ideológia alaptoposza, mely a “tiszta népi” (Volkisch) erkölcsiségre apellálva szállt szembe az “istentelen” erőkkel. Ennek az eszmének a kialakulásában pedig fontos szerepet játszott a cári Oroszországban keletkezett Cion bölcseinek jegyzőkönyve című antiszemita hamisítvány irat. Olyannyira, hogy Hitler is idézi azt a fent említett - az állítólagos keresztény értékek állami védelmét hirdető - Mein Kampfban, és az irat egyébként is köztudottan erősen befolyásolta antiszemita nézeteit.

A Cion bölcseinek jegyzőkönyvét egy olyan korszakban kreálták, amikor a cári rezsim - akárcsak ma Moszkva - egyre kíméletlenebbül lépett fel az ortodox orosz nacionalizmus védelmében. E kreált irat tehát valójában morális kérdéssé igyekezett változtatni a cári imperializmust, amely ennek megfelelően a nemzetközi zsidóság által megtestesített istentelenséggel, az erkölcs és a hagyományos társadalmi rend aláásására, a civilizáció elpusztítására, illetve Oroszország felosztására irányuló állítólagos törekvéseikkel vette fel a küzdelmet. Vegyük észre: Putyin a minapi beszédében tudatosan ezt az eszmei örökséget idézte meg akkor, amikor arról beszélt, hogy a jelenlegi háborúban a hagyományos keresztény értékeket védelmező orosz ortodoxia áll támadás alatt, mégpedig az “istentelenek” - akik közül “a legtöbben zsidók” - által!

Az orosz vezető pontosan tudja, hogy egyre nagyobb fogadókészség van erre a szellemiségre a nyugati társadalmakban, az egyébként Moszkva-szimpatizáns identitárius és szélsőjobboldali pártok erősödése mindenképpen erre utal. Nekik szólt az üzenet, az ő felemelkedésükre és támogatásukra számít az orosz rezsim. Hitlernek és a nácizmusnak „köszönhetően” – aminek egyik támaszát egyébként a Német Keresztények (Deutsche Christen) keresztény egyházi mozgalom biztosította, amelynek a zászlóján a kereszt közepén egy horogkereszt volt feltüntetve – viszont ma már pontosan tudjuk, mi ennek a jelenségnek a logikus konklúziója.

Kép: Hit, remény, keretlegény. A “Német Keresztények” (Deutsche Christen) egyházi mozgalom zászlója az 1930-as évekből.

Ha eddig nem is, ezen a ponton világossá kell váljon mindazok számára, akik az orosz rendszerben a “hagyományos keresztény értékek” védelmezőjét vélték felfedezni, hogy a putyinizmusnak pontosan annyi köze van a kereszténységhez, mint a Mein Kampf ideológiájának. Szögezzük le tehát: aki a putyini “kereszténységgel” kollaborál, az lényegét illetően a Mein Kampf fasiszta eszmeiségével működik együtt.

A tény pedig, hogy Putyin minderről egy négy és fél órás, gondosan megkoreografált nemzetközi sajtótájékoztatón beszélt, arra utal, hogy a nemzetközi nyilvánosság számára kívánta ezt az üzenetet eljuttatni. Ennek oka az, hogy Putyin bajban van: egyetlen reménye az, hogy a nyugati országokban nem fog megállni, hanem töretlenül folytatódik a szavazói magatartás szélsőjobbra tolódása - akár a mainstream pártok szélsőjobbra tolódásával is -, és ennek eredményeképpen egyfelől a nyugati nemzetközi rend szétzilálódása, másfelől pedig orosz-szimpatizáns pártok hatalomra jutása. Németország jó példa arra, kikre és mire bazírozik az orosz vezető. Itt ugyanis az egyébként oroszpárti szélsőjobboldali AfD nem rég bejelentette, hogy ki szeretné léptetni Németországot az Európai Unióból és az Euró-övezetből. A legutóbbi romániai választások esete, melynek során a legsötétebb középkori babonák keveredtek modern összeesküvés-elméletekkel egy alapvetően orosz-párti és Nyugat-ellenes narratíva keretében, szintén annak bizonyítéka, hogy bőven van fogékonyság a Cion bölcseinek jegyzőkönyve színvonalú identitárius propagandára. Putyin ezeket az indulatokat akarja felgerjeszteni és meglovagolni, számára ez az információs háború a túlélés ideológiai eszköze.

És ebben játszik központi szerepet az a Kirill Pátriárka, akit a magyar kormány ismételten megvédett attól, hogy felkerüljön az EU szankciós listájára, mondván, hogy “őrültség” egy egyházi vezetővel ezt tenni, “mert ha az egyházi vonalon nem tudunk beszélni egymással, akkor a béke utolsó reménye is elveszik, formálisan is.”

Kép: Ihletés alatt. A szovjet hírszerzés ügynöke, a jelenlegi Kirill Pátriárka, ekkor még érseki fedésben, egy nukleáris fegyverekkel és leszereléssel foglalkozó amszterdami konferencián 1981-ben. Kirill feladata a nemzetközi vallásdiplomácia szovjet/orosz birodalmi érdekeknek megfelelő befolyásolása volt. Most is az.

A Kirillt személyesen jól ismerő Hovorun fent említett interjúja szerint azonban nem egyszerű egyházi vezetőről van szó: “Kirill úgy véli, hogy ő valójában az orosz nép elméje és lelke, hogy ő képes inspirálni a Putyinhoz hasonló középszerű uralkodókat. Kirill mélyen belül úgy véli, hogy Putyin egy középszerű fickó, nagyszerű ötletek nélkül… Ezért tartja magát Kirill fontosabbnak ebben a tandemben, mint Putyin. Ezért azt a döntést, hogy Putyint támogatja, hogy támogatja a háborút, teljesen szabadon hozta meg, senki nem utasította erre. Kirill maga döntött úgy, hogy támogatja a háborút és Putyint, ami növeli a háború miatti felelősségét - ő nem áldozat, nem egy kizsákmányolt egyházi vezető, akinek nincs szabadsága és hatalma a cselekvésre. Az ő akarata nagyon erős, és úgy döntött, hogy akaratával és lehetőségeivel támogatja a háborút.”

A háborúhoz vallási legitimációt biztosító Kirill Pátriárka támogatása (pl. megmentése a szankcióktól) sajnos tehát nem “a béke reményének,” hanem éppen ellenkezőleg, a háborút kérlelhetetlen konfliktus szintjére emelő személynek és intézményének, ezáltal pedig magának a háborúnak a támogatását jelenti. Nyilvánvaló, hogy nehéz ezzel szembenézni azoknak, akik Kirillben és egyházában az európai politika “morális megújulásának” eszközét látták (vagy láttatták) jó egy évtizedig, de jobb későn, mint soha.

Álljon itt ennek kapcsán történelmi emlékeztetőül az alábbi néhány sor Philip Jenkinstől, a neves katolikus vallástörténésztől:

"A rasszista német keresztény mozgalom láthatóan a nemzet vallási életének robusztus erejévé kezdett válni, a leginkább bevettnek tekintett evangélikus egyház pedig elfogadta a faji alapú kirekesztés náci ideológiáját. Ha a keresztények, a protestánsok és katolikusok egyaránt, nem támogatták volna a nácikat döntő számban, a rezsim soha nem érhetett volna el olyan sikert, amilyet elért, vagy maradhatott volna fenn addig, ameddig fennmaradt a pusztító katonai vereségek árnyékában." (Philip Jenkins, The Great and Holy War: How World War I Became A Religious Crusade, HarperOne, 2014. 227.)

“Ami volt, ugyanaz lesz majd, és ami történt, ugyanaz fog történni, mert nincs semmi új a nap alatt.” Ezt pedig a bibliai Prédikátor könyve (1,9.) mondja. Sajnos úgy tűnik, igaza van.

Videó: Isten, haza, család. Göring lányának keresztsége, Hitlerrel, mint keresztapával.