Hazaárulástól a terrorcselekményig

A választások előtti hamis zászlós műveletek elszámoltatásának tétje

A Török Áramlat gázvezeték Magyarországra tartó szakasza közelében talált robbanószerkezet a választásokba történő hamis zászlós beavatkozások dramaturgiai csúcspontja - lehetett volna, amennyiben az előrejelzések miatt nem válik addigra teljesen nevetségessé. Egy bűncselekmény azonban attól még bűncselekmény marad, hogy nem éri el a tulajdonképpeni célkitűzését.

Márpedig ebben az esetben nem akármilyen bűncselekményről - bűncselekményekről - lehet szó. A korrupció révén szerzett vagyonok jogos elszámoltatásával párhuzamosan elengedhetetlenül fontos ezeknek is a végére járni.

Az alábbiakban szeretném egy olyan részletre felhívni a figyelmet az eseménysorozat dramaturgiai felépítése kapcsán, amely összekapcsolja a gázvezeték elleni szabotázskísérletet a minapi posztban felelevenített - szintén hamis zászlós - “magyar Majdan” kísérlettel. A két eset kapcsolata - közös forrása és szervezése - azért rendkívül fontos tény, mert ezáltal fény vetül arra, hogy a “magyar Majdan” forgatókönyv kapcsán beharangozott provokáció tényleges erőszakos cselekményeket jelentett volna, hasonlóan ahhoz, ahogyan a robbanószerek elhelyezésére is ténylegesen sor került. (Természetesen mindkettő hamis ukrán zászlóval.) A két eset kapcsolatának megállapítása egyben rámutat arra is, hogy a gázvezeték elleni szabotázskísérletben is megjelenik az orosz szál, akárcsak a “magyar Majdan” kapcsán. Márpedig ha ez így van, terrorcselekmény előkészülete mellett a hazaárulás gyanúja is felmerül.

Egy terrorcselekménynek vagy hazaárulásnak pedig már az előkészülete is büntetendő. Az elkövetők pedig még ma is köztünk járnak.

“Összeesküvők” a Vajdaságban

A robbanószerkezetet 2026. április 5-én találták meg a vajdasági Oromhegyes közelében. A hamis zászlós kivitelezés tényét erősíti, hogy a robbanószer mennyisége legfeljebb néhány napos fennakadást tudott volna okozni Magyarország gázellátásában, vagyis nem lett volna alkalmas arra, hogy tartós hiányt eredményezzen a magyar gázellátásban. Egy valóban ellenséges - tehát nem csupán hamis zászlós - szabotázs egyedüli értelme azonban éppen ez utóbbi, vagyis tartós gázhiány előidézése lett volna.

Ami azonban igazán érdekes, az az, hogy néhány nappal ezt megelőzően, április 2-án arról jelent meg hír, hogy szintén a Vajdaságban - Újvidéken - tartottak “ukránok” kiképzést magyar Tisza-támogatók számára, a választásokat követő (az előző posztban tárgyalt) “magyar Majdan” kirobbantása céljából. A két hamis zászlós helyszín egyezése - mindkettő a szerbiai Vajdaságban - önmagáért beszél.

Teljesen egyértelmű, hogy az április 2-i hír az újvidéki “kiképzésről” valójában a robbanószer április 5-i megtalálásának információs előkészítése volt.

Őszintén szólva, semmiféle más magyarázat nincsen a hírben szereplő, egyébként teljesen meghökkentő információra, miszerint ukrán szabotőrök éppen az orosz- és Orbán-barát Szerbiában tartanának “kiképzést” - magyar ellenzékiek számára. Ha van szerencsétlen választás egy ilyen kiképzés úgynevezett harmadik országos - tehát az ukrán “kiképzők” és a magyar “kiképzettek” országán kívüli - helyszíneként, akkor pontosan Szerbia az. Hiszen itt már eleve jóval inkább feltűnik az ukrán “kiképzők” jelenléte és jóval inkább kell attól tartani, hogy az Orbán-barát szerb hatóságok kiszúrnak egy magyar ellenzéki szervezkedést. Kimondhatjuk: az összes szomszédos ország közül Szerbia volt erre a célra a legalkalmatlanabb helyszín.

A vajdasági helyszínű kiképzés hírének terjesztése egyetlen dologgal magyarázható: ezzel akarták életszerűbbé tenni a pár nappal később szintén a Vajdaságban megtalált robbanóeszköz történetét, továbbá összekapcsolni azt a “magyar Majdan” eseményével.

Vagyis egy szűk fideszes győzelem esetén várhatóan bekövetkező ellenzéki demonstrációkat így hatásos és hatékony módon lehetett volna összekapcsolni egy terrorcselekmény kísérletével és annak elkövetőivel.

Az orosz szál

Emlékezzünk arra, hogy a robbanószer megtalálását követően a magyar kormánypropaganda - élén magával a külügyminiszterrel - azonnal az ukránokat tette felelőssé, noha erre utaló konkrét nyom azóta sem került elő. És a magyar kormánypropagandát késedelem nélkül átvette az orosz állami propaganda is. Ez utóbbi mellett van még egy érdekesség, ami arra utal, hogy Moszkvának több köze lehetett ehhez a művelethez, mint ahogyan azt eddig tudtuk.

Az újvidéki “kiképzésről” szóló hírt Magyar B. Tamás, magyar újságíró indította útjára meg április 2-án, egy teljesen névtelen forrásra hivatkozva:

Magyar B. Tamásról tudni kell, hogy az orosz dezinformációs ökoszisztéma oszlopos hazai tagjának számít. Megnyilatkozásaiban (pl. saját szerzői oldalán és Telegram-csatornáján) szisztematikus alapossággal közvetíti a háborúval kapcsolatos orosz propagandát.

Az eddig leglátványosabb példája Magyar B. tudatos szerepvállalásának az orosz információs hadviselésben az volt, amikor Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője kifejezetten az ő információjára hivatkozva indított el egy orosz dezinformációs kampányt. Erről egy korábbi posztban írtam részletesebben. Ahhoz, hogy tisztában legyünk a választások előtti hamis zászlós műveletek súlyával és orosz hátterével szükséges röviden feleleveníteni ezt az esetet.

Marija Zaharova tehát a következőket írta Telegram-posztjában: “Ma több magyar médium is beszámolt arról, hogy Zelenszkij szabotázst tervez Romániában és Lengyelországban, hogy Oroszországot hibáztassa.”

Igen ám, csakhogy ilyen magyar médiahírek nem léteztek. A bombasztikus állítást Zaharova mindössze azzal támasztotta alá, hogy az említett Telegram-posztban belinkelte a Pesti Srácok című magyar internetes portál egy cikkét - azaz, Magyar B. Tamás írását.Magyar B. ebben a cikkében hivatkozás és név említése nélkül utal egy Telegram-posztra (a következő módon: “ugyanakkor furcsa híreket sodor a Telegramon a szél, aminek már a fele sem tréfa”), és ez alapján számol be az ominózus “ukrán művelet” tervéről. Vagyis az orosz külügyminisztérium szóvivője egy névtelen és hivatkozás nélküli Telegram-posztot forrásként használó, nem éppen közismert magyar újságíróra hivatkozva vádolta Ukrajnát hamiszászlós művelettel. A folyamat további fordulataként Magyar B. Tamás a Telegram-csatornáján hivatkozik Zaharova nyilatkozatára, amelyben a szóvivő az ő cikkét említi. Zaharova Telegram-posztját aztán átvette a magyar kormánypárti sajtó, így például a Magyar Hírlap, az Origo és a Ripost, de az orosz állami hírügynökség, a TASSZ is. Végül beszállt egy közleménnyel maga az orosz hírszerzés, az SZVR is.

A folyamat az orosz dezinformációs műveletek tipikus forgatókönyvét követte, melyeket még a szovjet időkből, a KGB gyakorlatából ismerhetünk. Az ilyen műveletek azzal kezdődnek, hogy a terjesztendő hamis információt “elültetik”. Az “elültetés” rendszerint egy beszervezett vagy baráti újságíró, vagy egy olyan médiaplatform bevonásával történik, amely esetében nem kell tartani a terjeszteni kívánt, “elültetett” információ ellenőrzésétől. Jellemzően erre valamilyen ismeretlenebb, szakmailag nem jegyzett újságírót vagy médiumot használnak, hiszen az ismertebb újságírók és médiumok kevésbé engedhetik meg maguknak ellenőrizetlen információk közlését. A megjelent információ megemlítését egy alacsonyabb rangú de viszonylag ismert politikusra vagy államigazgatási szereplőre, illetve elemzőre, kutatóra bízzák, akinek a nyilatkozatát aztán már átveszi a komolyabb sajtó is.

Az orosz külügyi szóvivő azon állítását, miszerint ukrán szabotázsakció készül NATO-tagországokban, tehát az leplezte le, hogy milyen forrással támasztja alá állítását: egy magyar újságíró által idézett névtelen Telegram-poszttal. Nyilvánvaló, hogy csakis egyetlen esetben történhet meg az, hogy egy ilyen súlyú állítást egy külügyi szóvivő, majd az orosz hírszerzés jelentéktelen magyar újságíró névtelen forrására alapoz: amennyiben dezinformációs műveletről van szó.

Magyar B. az előbbi eset alapján joggal tekinthető tehát az orosz dezinformációs ökoszisztéma tudatos és magas szinten használt eszközének. (Magyar B. munkásságát egyébként a Pesti Srácok és a Magyar Jelen című lapok is népszerűsítik. Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke az “orosz-ukrán harcok egyik legjobb elemzőjeként” aposztrofálja, abból az alkalomból, hogy ő maga is az újságíró vendége volt annak egyik műsorában.)

A fenti háttéren nyeri el valódi jelentőségét az a tény, hogy egy kifejezetten fajsúlyos orosz dezinformációs kampány elindításához alkalmazott Magyar B. Tamás idén április 2-én is gyakorlatilag hasonló megfogalmazásban, forrás és név említése nélkül kezdi terjeszteni a vajdasági “magyar Majdan kiképzésről” szóló dezinformációt, amit pár nappal később a vajdasági gázvezeték elleni szabotázsakció “leleplezése” követett, hogy aztán az orosz és magyar propaganda csúcsra járassa a “magyar Majdanról” szóló fenyegetést. A három esemény koherens narratív íve teljesen egyértelmű.

A “magyar Majdan” és a gázvezeték elleni hamis zászlós szabotázsművelet egymásra épül.

A hazaárulástól a terrorcselekményig

Fentieket két szempontból is fontos tisztázni.

Egyrészt, a fentiek alapján felmerül a gyanúja annak, hogy egyes hazai politikai erők szervezett módon, mindkét esetben kifejezetten erőszakos eszközök alkalmazását kilátásba helyező hamis zászlós műveletekkel kívánták befolyásolni a választások eredményét és az azt követő politikai események alakulását.

Ráadásul - és ez a második szempont - a fentiek alapján valószínűsíthető az is, hogy ezek a politikai erők összejátszottak az orosz dezinformációs hálózattal, vagyis végső soron egy idegen ország titkosszolgálatával. A felhasznált eszközök (az orosz műveletben már bizonyítottan használt Magyar B. személye), illetve ahogyan egymásra épült az orosz és magyar kommunikáció a “magyar Majdan” és a gázvezeték elleni “szabotázs” esetében, jelenlegi információink alapján életszerűtlenné teszik azt, hogy pusztán véletlenszerű egybeesésről lenne szó. (Aminek valószínűségét tovább csökkenti az a tény, hogy az orosz hírszerzés korábban nyílt közleménnyel is beavatkozott a választásba a kormánypárt oldalán, mely közleménytől a magyar kormány nem volt hajlandó elhatárolódni.)

Ha az „összejátszás” valóban tényszerű bizonyítást nyerne, az ügy a magyar büntetőjog akár legsúlyosabb fejezeteit egyszerre érintheti – az állam elleni, a köznyugalom elleni és a választás rendje elleni bűncselekmények egymást átfedő tényállásait –, és az elkövetők esetében rendkívül komoly mértékű szabadságvesztéssel is büntethető halmazatot alkothatna.

Ide tartozó bűncselekmények lehetnek például a hazaárulás, hűtlenség, terrorcselekmény, rémhírterjesztés, hivatali visszaélés, bűnpártolás hatóság félrevezetése. A felsorolt cselekmények nagy része ráadásul valódi alaki halmazatban áll: ugyanaz a magatartás (pl. egy találkozó orosz - vagy szerb - tiszttel, ahol a robbanószer-elhelyezésről egyeztetnek) egyszerre meríti ki a hazaárulást, a kémkedést, a terrorcselekmény előkészületét/felbujtását. A bűnszervezeti minősítés és a hivatalos szereplők részvétele jelentősen emelheti a büntetési tételeket. Ismételten hangsúlyozandó, hogy a terrorcselekménynek és hazaárulásnak már az előkészülete is büntetendő – azaz nem szükséges, hogy a robbanóanyag ténylegesen felrobbanjon ahhoz, hogy a felelősség megálljon.

Fentiek hátterén nyilvánvaló, hogy az elmúlt időszak demokrácia-ellenes visszaéléseivel való következetes szembenézés elképzelhetetlen a választások befolyásolása érdekében indított hamis zászlós eseménysor felderítése és elkövetőinek elszámoltatása nélkül. Minderre már csak a bűnismétlés megelőzésének érdekében is elengedhetetlenül szükség van.