Izrael-Irán: a háború vége vagy kezdete?

Gyors helyzetkép

Az iráni rakétatámadásra adott izraeli válasz értékelése attól függ, mi Izrael tulajdonképpeni célja a háborúval, és ezt a stratégiai célt milyen geopolitikai kényszerpályán kell végül eredményt hozó dramaturgiává szerveznie. Pár nap távlatából érdemes röviden áttekinteni, hol tarthatunk most ebben a dramaturgiában.

Kép: orosz gyártású S-300 légvédelmi rendszer egy része kilövés előtti állapotban (mármint a rendszer kilövése előtti állapotban). (Forrás)

Az izraeli válaszcsapást többen először értetlenkedve fogadták, hiszen nem irányult nukleáris és olajlétesítmények ellen. Azok tettek így, akik nem várták meg a csapás eredményeiről szóló pontosabb információkat, melyek csak napokkal később érkeztek meg: részben hivatalos közlemények, részben hivatalos szivárogtatások, részben pedig műholdas felvételek (“előtte-utána állapot”) elemzése keretében. Illetve azok, akik nem voltak tisztában azzal, hogyan is illeszkedik ez a csapás Izrael nagystratégiájába.

Mint azóta kiderült, Izrael nagyrészt megsemmisítette Irán nagy hatótávolságú légvédelmét - egyes hírek szerint gyakorlatilag az összes haladó technikai színvonalú légelhárító rendszert -, évekkel visszavetette rakétagyártását, illetve rakétaindító-állomásainak tetemes részét, továbbá olyan célpontokat talált el precíziós, nagy rombolóképességű eszközökkel, amelyek kritikus objektumok közvetlen közelében helyezkedtek el. Ezen utóbbi lépés célja annak demonstrációja volt, hogy Izrael képes azon kritikus objektumok megsemmisítésére is, amelyeket ezúttal megkíméltek. Irán kulcsfontosságú katonai, energetikai, gazdasági és államigazgatási rendszerei és infrastruktúrája tehát mostantól ki van téve az izraeli légierő jövőbeni támadásainak: a terep tehát elő van készítve egy átfogóbb izraeli beavatkozási művelet számára. (Az említett légvédelmi rendszereket nem lehet egyik napról a másikra pótolni, pláne, hogy azok egy részét leszállító Oroszország fegyvergyártási kapacitását nagymértékben a saját rablóháborúja foglalja le.) Az izraeli légierő demonstrálta, hogy sértetlenül tud Teheránig és vissza repülni, és Irán területén egymástól nagy távolságra célpontokat kiiktatni. A New York Times-nak névtelenül megszólaló iráni tisztviselők mély aggodalmukat fejezték ki emiatt, sőt olyan információk is napvilágot láttak, melyek szerint többen csalódtak az oroszokban, hiszen az említett légvédelmi rendszerek gerincét az oroszoktól vásárolt fegyverek képezték.

Aki azt várta, hogy Izrael ezzel megsemmisíti az iráni atomprogram létesítményeit is, vagy olajlétesítményeket bombáz, az most csalódott. Az erről a témáról szóló korábbi posztban volt arról szó, hogy másra kell számítani. Izrael céljai ugyanis átfogóbbak, és ezen átfogó célok nem kivitelezhetőek egylépcsős akcióban. Ennek praktikus okát részben az amerikai választásokban, illetve úgy általában a Netanyahu-kormány és a demokrata amerikai vezetés közötti feszült viszonyban kell keresni. Az izraeli haditervek bizonyos részleteinek kiszivárgása - melynek tettesét még nem azonosították - is hathatósan jelezte: valami nincsen rendben ezen a téren. Egyes hírek a Pentagon egy rendkívül szenzitív területén dolgozó, iráni származású munkatársát gyanúsították meg a szivárogtatással, és noha a Pentagon védelmébe vette az illetőt, azóta más beosztásba helyezték, ahol nem férhet hozzá a korábbi munkaköréből fakadó, érzékeny információkhoz. A kiszivárgott haditervek elvileg az ún. Five Eyes (az USA, Nagy-Britannia, Ausztrália, Kanada és Új-Zéland titkosszolgálati együttműködése) tagjaival is megoszthatóak voltak, ami okot adhat annak feltételezéséhez is, hogy ezen országok egyikéből szivárogtak ki a kérdéses információk. Sőt, felmerül a kérdés: mi van, ha Izraelt egy ilyen - szándékos - lépéssel akarták rávenni arra: vegye komolyan a nyugati szövetségesek szempontjait? (A kiszivárgott információk forrása mindenképpen belsős munkatárs lehetett, azok ugyanis egy ún. “Briefing book - kinyomtatott, szkennelt oldalát tartalmazták, amihez minden bizonnyal fizikailag kellett hozzáférni.) Az izraeli csapás után mindenesetre több izraeli elemző is azt jelentette ki: nyilvánvalóan az amerikai választásokra tekintettel fogta vissza magát országuk. (A választások előtt se egy energiaár-emelkedés, sem pedig úgy általában egy kiszámíthatatlan közel-keleti káosz nem hiányzott az amerikai vezetésnek.)

A dramaturgiát emellett természetesen befolyásolhatta még a libanoni háború állása is: egy komplexebb művelethez vélhetően szükség van ennek a frontnak a lenyugvására (ahogy arról szintén volt szó az előző posztban). Mindez persze nincsen messze: a legutóbbi értékelések szerint a Hezbollahot sikerült megroppantani: a szervezet például a korábbi a napi 1-2000 rakéta kilövése helyett már ennek csak mintegy tizedére képes. Ez a mennyiség már nem tudja túlterhelni az izraeli légvédelmet. Mindez nem pusztán a fegyverek elpusztításának köszönhető (az izraeli hadsereg becslései szerint a Hezbollah rakétáinak mintegy 80 százalékát veszítette el), hanem a terrorszervezet központi parancsnoki struktúrája megsemmisítésének, illetve annak, hogy az eddigi izraeli támadásokban több ezer Hezbollah-fegyveres és számos, a logisztikai utánpótláshoz szükséges - a szír-libanoni határ alatt húzódó - alagút is megsemmisült.

Ugyanakkor a Hezbollah akár néhány hónap alatt is képes lenne iráni segítséggel valamennyire rendezni sorait; ezt nyilvánvalóan nem akarja kivárni Izrael. Az iráni segítség alapvetően az Iráni Forradalmi Gárda Quds egységének szervezésében érkezik a terrorszervezet számára. Ez az egység most maga is meglehetősen komoly válságon megy keresztül az izraeli műveleteknek köszönhetően: vezetője először eltűnt, majd amikor előkerült, kiderült, hogy az izraeli hírszerzéssel való együttműködéssel gyanúsítják. Kihallgatása közben szívrohamot kapott, majd ezt követően már a kihallgatóját kezdték el azzal gyanúsítani, hogy a Moszad ügynöke. Az efféle légkör egy fegyveres testületben nem éppen a szupertitkos műveleteknek kedvez, hiszen senki nem tudja, valójában nem az ellenfél keveri-e a lapokat. Egy szó mint száz: Izrael nyilvánvalóan nem engedheti meg magának, hogy akár a Hezbollah, akár iráni tartói visszanyerjék erejüket és önbizalmukat. Ezen a háttéren kell értékelni a napokban tárgyalt tűzszüneti javaslatot is, amelynek elfogadására a Hezbollah most - úgy tűnik - hajlandónak mutatkozik. Ennek oka nyilvánvalóan az, hogy újra kell rendeznie sorait. A tűzszünetet a szervezet 2006-ban is arra használta, hogy évek alatt olyan infrastruktúrát építsen ki, amelyre támaszkodva képes megtámadni Izraelt (és amelyet éppen most számol fel az izraeli hadsereg).

Essen szó természetesen Oroszországról is: a legutóbbi posztban is említettem, hogy Moszkva számára geopolitikai tragédia lenne egy rezsimváltás Iránban, ezért várhatóan mindent meg fog tenni azért, hogy ezt a veszélyt elhárítsa. Így is történt: miután Irán megtámadta Izraelt és az egész világ lélegzet-visszafojtva várta az izraeli reakciót, beindult az orosz-iráni csúcsdiplomácia: az iráni elnök az orosz elnökkel találkozott, majd később az orosz elnöki flotta egy gépe szállt le Tel Aviv-ban, aztán pár óra múlva távozott. Érdekességképpen: erre a pár órára a Hezbollah abbahagyta az izraeli területek elleni rakétázást. Ami arra utal, hogy Oroszország befolyással van a terrorszervezetre, leginkább vélhetően Iránon keresztül, éppen akinek az érdekében eljárhatott. Érdekes friss információ az izraeli-orosz viszony természetéről, hogy a most kirobbant olasz hekkerbotrányban az izraeli hírszerzés is feltűnik: az Equalize nevű milánói cég, amelyről kiderült, hogy illegálisan - informatikai és kommunikációs rendszerek feltörésével - megszerzett információkkal üzletelt és kiterjedt nemzetközi ügyfélköre volt, a Moszad két ügynökével is kapcsolatba került, akik állítólag az orosz “magánhadsereg”, a Wagner csoport európai műveleteiről rendeltek volna meg információkat. Izrael és Oroszország modus vivendire épülő kapcsolatának megtörésében nagy szerepet játszott a Hamasz tavaly októberi támadása, amelyben Oroszország - úgy tűnik - túlzottan is nagy szerepet vállalt. Mindenesetre a fentebbi információgyűjtés arra utal, hogy Izrael a színfalak mögött külön harcot vív Moszkvával, amire nyilván nyomós oka lehetett.

Kép: Vlagyimir Putyin orosz elnök és Ali Hámenei ajatollah, Irán legfelső vezetője társalkodnak. (Forrás)

És akkor beszéljünk a legfontosabbról: amennyiben az izraeli stratégia célja nem pusztán az atomprogram felszámolása és nem is pusztán a bosszú, hanem a korábbi posztban elemzett rezsimváltás, akkor a java még hátravan. Ez viszont bonyolultabb dramaturgia, ami számos olyan műveleti tényező együttállására épül, amelyből a külvilág semmit nem láthat. A rendszer leváltása a katonai lépések mellett ugyanis destabilizációs műveletektől és persze az ellenzék hatalomra jutásának előkészítésétől függ, miközben mindezt egy nagyhatalmi érdekek által keresztül-kasul szabdalt terepen kellene kivitelezni. És persze számolni kell azzal is, hogy Iránnak az izraeli válaszcsapás által kiváltott reakciója sietteti vagy legalábbis módosítja az eredeti forgatókönyvet. Legutóbbi információk szerint - amennyiben a CNN tegnapi értesülései alaposak - Teherán még az amerikai választások előtt készül “egyértelmű, fájdalmas választ” adni az izraeli támadásra.

A csatatér előkészítése mindenesetre az izraeli támadással már megtörtént. Ahogy az izraeli vezérkari főnök fogalmazott ennek kapcsán: “Ezzel nem fejeztük be, épp a kellős közepében vagyunk.

Kép: Irán Legfelső Vezetőjének (ajatollah) és elnökének hivatali épülete Teheránban.