Ne etesd a diktátorodat!

A magyar külügyminiszter jó lovon ül - amennyiben azt állítja: a NATO hibája is a jelenlegi háború Ukrajnában -, csak éppen fordítva. A miniszter állításával szemben ugyanis nem abban hibázott a NATO, hogy nem állt le alkudozni Moszkva birodalmi törekvéseiről, hanem abban, hogy nem lépett fel azokkal szemben komolyabban. [Update l. a kommentben.]

A magyar külügyminiszter legutóbbi - a háború kitörése óta tizenegyedik (!) - oroszországi látogatása során azt nyilatkozta, hogy elkerülhető lett volna a jelenlegi háborús helyzet Ukrajnában, ha a NATO 2021-ben megvitatta volna azt a szerződéstervezetet, amelyet Moszkva terjesztett elő. Emlékezzünk: a “szerződéstervezetek” - kettő ilyen tervezetről van szó - valójában ultimátumnak számítottak: ekkor már mintegy 100.000 orosz katona vonult fel az ukrán határra, az USA illetékes szerveinek később beigazolódott közlése szerint egyértelműen támadó szándékkal. A nyilvánvalóan komolyan vehetetlen orosz kezdeményezések tehát csak ürügyként szolgáltak az invázió megindításához. Hogy mennyire játszottak tiszta lapokkal Moszkva részéről, kiderül az orosz külügyi szóvivő megnyilvánulásaiból, aki még a katonai agresszió megindítása előtti napokban is azokon az amerikai figyelmeztetéseken gúnyolódott, melyek szerint Moszkva Ukrajna megtámadására készül. “Amerikai újságokból értesültünk arról, hogy meg akarjuk támadni Ukrajnát,” viccelődött a szóvivő, hozzátéve: “Nekünk nincsenek agresszív terveink, de az az érzésem, hogy az USA-nak vannak.”

Kép: Az orosz külügyi szóvivő az “Ukrajna képzeletbeli orosz megtámadása körüli felhajtás” kapcsán méltatlankodik. Két héttel ezt követően Oroszország megtámadja Ukrajnát.

Az orosz „szerződéstervezetek” többek között a következő követeléseket tartalmazták: a NATO hagyjon fel a további bővítéssel, ne telepítsen fegyverzetet és katonai erőt az 1997 májusa után NATO-hoz csatlakozott országok (így pl. Magyarország, Lengyelország vagy a balti országok) területére és ne folytasson semmiféle katonai tevékenységet Ukrajna, Kelet-Európa, a Kaukázus és Közép-Ázsia területén. Továbbá kifejezetten az USA vonatkozásában azt írták volna elő, hogy ne telepítsen közép-hatótávolságú rakétákat Európába, illetve nukleáris fegyvereket mindkét fél csak a saját területén állomásoztathasson. Röviden: míg Oroszország maradhat Európában, addig az USA távozzon az “Óperenciás tengeren túlra.” Nem véletlenül utasították el az azonnal a NATO és az USA részéről ezeket az ultimátumokat. Céljuk teljesen átlátszó volt ugyanis: Oroszország valójában ki akarta szorítani az USA-t Európa biztonsági architektúrájából, és ezzel zsarolási helyzetbe akart kerülni Európával szemben. Európa ugyanis nem rendelkezik az orosz készletekhez mérhető nukleáris fegyverzettel, a légelhárítása pedig jelenleg sem alkalmas az orosz területről érkező támadások hatékony kivédésére.

Kép: Oroszország épp békés terveket szövöget Ukrajna kapcsán. via Wikimedia Commons

Az USA nem hódító szándékkal van jelen Európában, hanem az érintett európai államok kérésére az erőegyensúly fenntartása céljából, jobbára olyan képességekkel, amelyek kifejezetten erre, vagyis egy ellenséges támadás elrettentésére alkalmasak. A nemzetközi kapcsolatok alapelvéből, vagyis a - figyelem, manapság sokat használt kifejezés következik - szuverenitás elvéből következik, hogy bármelyik állam védelmi célból szabadon szövetséget köthet egy másikkal. Ennek a jognak a kétségbevonása egyfelől a nemzetközi rend alapjait ássa alá, másfelől felveti a kérdést: ugyan miért szeretné azt Oroszország, hogy Európa immár - az amerikai segítség hiányában - ne tudja megvédeni magát? Miért ragaszkodik ahhoz Moszkva, hogy például Észtország de facto ne legyen NATO-tag? Talán mert attól fél, hogy a városnyi nagyságú Észtország megtámadja? Dehogy. Azért ragaszkodik ehhez, mert attól fél, hogy Oroszország nem tudja így Észtországot megtámadni. Vagy legalábbis nyomás alá helyezni és vazallussá tenni. A nagyjából Dél-Koreáéval megegyező nagyságú gazdasággal rendelkező Oroszország nem tesz tehát mást, mint fegyverrel akar magának kizsarolni akkora befolyást és hatalmat, ami messze nem következik a tényleges teljesítményéből. A maffia működik így, illetve a terrorista szervezetek. Ezekkel a szereplőkkel viszont nem szokás és nem is javasolt alkudozni, mert működésükből fakadóan minden nekik tett engedmény számukra azt igazolja, hogy az ellenfeleik gyávák, tehát a zsarolás működőképes stratégia. Aki ennek ellenére mégis alkudozni akar, az tehát vagy az ellenség oldalán áll, vagy tragikusan tájékozatlan és felkészületlen.

“Az ellenségeink átlagon aluli emberek, nem tettrekészek, nem képesek irányítani. Kis férgek. Láttam őket Münchenben,”

— jelentette ki magabiztosan Hitler 1939 augusztusában a nyugati ellentámadás veszélyétől jobban tartó német katonai vezetők előtt, nem sokkal azelőtt, hogy megtámadta volna Lengyelországot. Hitler azért juthatott el idáig, mert azt megelőzően valóban tétova és tanácstalan kezdőként viselkedtek a korabeli “Nyugat” vezető diplomatái. Neville Chamberlain brit miniszterelnök például még egy évvel a második világháború kitörése előtt is képtelen volt felfogni a bontakozó konfliktus valódi tétjét, és a következőkkel hárította el országa részéről a komolyabb fellépés lehetőségét az élesedő német-cseh konfliktusban:

“Bármennyire is szimpatizálunk egy olyan kis nemzettel, amely egy nagy és erős szomszéddal néz szembe, semmiképpen nem vállalhatjuk, hogy az egész Brit Birodalmat háborúba vonjuk, pusztán ő miatta. Ha harcolnunk kell, annak ennél nagyobb kérdések miatt kell történnie.”

Hitler fentebb idézett megjegyzéséből is láthatjuk, hogy ez a nagyobb háború viszont éppen azért következett be, mert a kisebb konfliktusban a britek engedményeket tettek, a diktátor megbékítése reményében. Szinte felfoghatatlan utólag olvasni, hogy a berlini brit nagykövet még 1939 májusában is arról készített jelentéseket, hogy Hitler “gyűlöli a háborút, mint bárki más,” és jó viszonyra törekszik Londonnal, amennyiben az felhagy “a bekerítés politikájával.” Ma Moszkvától hallhatjuk pontosan ugyanezt az érvelést. A brit diplomata persze nem egyszerűen tájékozatlan volt: ítélőképességét az is torzította, hogy kifejezetten a diktatúra szimpatizánsának számított. Ez sem ritka jelenség manapság bizonyos nyugati politikai körökben.

Kép: A brit miniszterelnök, a berlini német nagykövet és Hitler békeharc közben. via Wikimedia Commons

A helyzet szürrealitására példa, hogy egyenesen a Hitler stratégiájával tökéletesen tisztában levő és azt tragikusnak tekintő német katonai vezetők kezdtek titkos akcióba annak érdekében, hogy a britek tegyék világossá: katonai ellencsapással válaszolnak, amennyiben Hitler megtámadja Csehszlovákiát. Hihetetlen, de igaz: a német vezérkari főnök és a német katonai hírszerzés vezetője titokban, fedőokmányokkal felszerelve küldött valakit Londonba, szó szerint könyörögni a brit vezetésnek, hogy rettentsék már el őket, vagyis Németországot a csehországi inváziótól! A német vezérkari főnök a következő üzenetet bízta a “követre”:

“Amennyiben Londonból pozitív bizonyítékot tud hozni arról, hogy Csehszlovákia [német] megtámadása esetén a britek háborúba kezdenek, akkor véget vetek ennek a rezsimnek.”

Vagyis a német vezérkari főnök és a katonai hírszerzés vezetője konkrétan Hitler megbuktatására készült, de ennek kivitelezhetőségét attól tették függővé, hogy a britek válasza mi lesz. Amennyiben a brit válasz, amelyet ők a nyilvánosság elé akartak tárni, egyértelművé tette volna azt, hogy Hitler esetleges támadása határozott és súlyos katonai következményekkel jár brit részről, akkor a német közvélemény megérthette volna, hogy Hitler milyen tragédiába készül vinni az országot, (sőt az egész világot), és nagyobb esélye lett volna a belülről építkező puccsnak a “Führer” megbuktatására.

Sajnos a titkos német követ dolgavégezetlenül tért haza. Egyedül Winston Churchill látta már ekkor is világosan a jövőt, aki találkozott is a német követtel, de pont nem volt ekkor releváns politikai pozícióban. Churchill a következőket mondta a követnek:

“Biztos vagyok benne, hogy amennyiben a német seregek vagy a légierő nagyobb számban átlépi Csehszlovákia határát, az a világháború kiújulásához fog vezetni. … Nagyon kérem, ne áltassa magát e tekintetben. Ha egyszer egy ilyen háború elkezdődik, végig is fogják harcolni egészen a kínkeserves befejezésig, és nem arra kell gondolnunk, ami az első néhány hónapban történik, hanem arra, hol leszünk majd mindnyájan a harmadik vagy negyedik év végén.”

A történelem egyik óriási drámája, hogy a német katonai hírszerzés vezetője  az, aki ezek után még tesz egy kísérletet, és titokban értesíti a berlini brit katonai attasét arról, hogy mikor kezdődik a német csapatok csehszlovákiai inváziója. (!) Hozzátéve azt is, hogy a német vezérkart “elképeszti, hogy külföldön mindezt ilyen félvállról veszik.” A figyelmeztetést a brit nagyövet “elfogultnak” minősítette és ezért azt figyelmen kívül is hagyták.

A folytatást ismerjük.

Tényleg ismerjük?

Kép: A folytatás… [Feliratok: “A dicsőség lépcsőfokai” - “A demokráciák gerinc nélküli vezetői”]