A civilizációk változása és a világrend átalakulása

“A demokratikus államok közös vonásokkal rendelkeznek, ezért nem harcolnak egymás ellen. Kanadának például semmi szüksége sincsen arra, hogy egy amerikai invázió elhárítására szövetkezzen valakivel,”

fogalmaz Samuel Huntington 1996-ban megjelent, A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása című nagyhatású munkájában. Tragikomikusnak hangzó sorok ezek mintegy három évtizeddel megjelenésüket követően. Donald Trump amerikai elnök Kanada annektálására irányuló - egyelőre - kereskedelmi és kommunikációs háborúja ma már ott tart, hogy a kanadai miniszterelnök a napokban kijelentette:

„Az Egyesült Államokkal fennálló régi kapcsolatunk, amely gazdaságaink mélyülő integrációján és szoros biztonsági és katonai együttműködésen alapult, véget ért.”

Huntington alapvetően mégsem tévedett: a második világháborút követően kialakult világrendben valóban nem a demokráciák közötti fegyveres konfliktusok voltak jellemzőek. Amivel nem számolt, másokhoz hasonlóan ő sem, az az, hogy a szekuláris demokráciára épülő nyugati civilizáció és nemzetközi rend meghatározó hatalma egyszerűen - legalábbis egyelőre - hátat fordít az általa indított projektnek. Ennek eredménye pedig a civilizációs logika szerint az, hogy az Egyesült Államok legközelebbi szövetségeseivel fordul szembe - és természetesen eközben mások lesznek a szövetségesei, de legalábbis az eddigi ellenfelei már nem lesznek az ellenfelei.

Hasonló, csak éppen fordított logika alapján tévedett Huntington abban is, hogy Ukrajna és Oroszország között nem kerül sor súlyosabb fegyveres konfliktusra. Ahogyan említett munkájában fogalmaz:

“Míg az államközpontú megközelítés kiemeli az orosz-ukrán háború lehetőségét, civilizációs megközelítés esetén ezt az esélyt minimálisnak tekinthetjük…”

Huntington ezt a meglátását az ortodoxiára alapuló közös ukrán-orosz civilizációs kapcsolódásra alapozta. Megint csak azt kell mondanunk, hogy a jeles tudós nem is elsősorban az alapelv vonatkozásában tévedett, hanem azt nem látta, hogy Ukrajna közelebb fog mozdulni a nyugati szekuláris demokráciák modelljéhez, és ezáltal a nyugati civilizációs modellhez, ami viszont felülírja a közös ortodox civilizációs gyökereket Oroszországgal. (Mely kapcsolatot egyébként is komoly történelmi tragédiák árnyékolnak.) Márpedig a háborút Putyin elnök és Kirill Pátriárka is civilizációs narratívába helyezi, amikor az orosz agressziót a Nyugat által szerintük megtestesített Antikrisztussal szembeni hadjáratként aposztrofálják.

A civilizációs különbségek természetesen nem szolgálnak elegendő magyarázatként az egyes országok közötti konfliktusokhoz, ahogyan arra Huntington említett munkáját követő kritikák is jogosan rámutattak. Sok esetben erőforrások vagy éppen területi érdekek is állnak egy konfliktus hátterében. Ám éppen a demokráciák közötti fegyveres konfliktusok fentebb említett viszonylagos hiánya mutat rá arra, hogy még ha a civilizációs különbség önmagában nem is elegendő magyarázat egy konfliktus kirobbanására, a civilizációs rokonság viszont magyarázat az érdekellentétek fegyveres konfliktussá fajulásának elkerülésére. Demokráciák esetében legalábbis nagy eséllyel az. A materiális érdekellentétek ugyanis ez esetben kioltódnak a kölcsönös értékeken és normákon nyugvó szabály-alapú érdekegyeztetési mechanizmusok intézményes rendszerében, illetve az e rendszer segítségével felépített gazdasági és szabadkereskedelmi megállapodások révén. Az eredmény nem lesz feltétlenül tökéletes, a szembenálló felek érdekei nem feltétlenül fognak maradéktalanul érvényesülni, azonban végső soron egy olyan kompromisszumos megoldás születik, amely háború nélkül teremt egyensúlyi helyzetet az érdekellentétek és erőcsoportok folyamatos mozgásban levő kavalkádjában. Az Európai Unió vagy a NATO projektje ennek fényes bizonyítéka. (Ez utóbbi kapcsán Norvégia külügyminisztere éppen ma hívta fel amerikai kollégája figyelmét arra, hogy a szervezet alapokmánya tiltja a gazdasági nyomásgyakorlást a szövetségesek között, márpedig a Trump által bejelentett vámok kifejezetten ennek tekintendőek.) Ma már talán túlságosan is magától értetődőnek tekintjük az európai hatalmak közti békét, azonban az emberi történelem két legsúlyosabb, éppen európai hatalmak érdekellentétéből fakadó háborúját lezáró projektről beszélünk. Ami nem jöhetett volna létre az Egyesült Államok nélkül.

A Kanada, illetve Dánia egy részének, Grönlandnak az annektálása kapcsán tett amerikai bejelentés, továbbá az Európával szembeni kifejezetten ellenséges magatartás és a napokban indított nyílt kereskedelmi háború az amerikai adminisztráció részéről azonban annak egyértelmű jele, hogy jelenleg egy ezzel a történelmi folyamattal ellentétes trend van kibontakozóban. Az USA természetesen most sem elsősorban civilizációs okok miatt akarja annektálni északi szomszédját vagy a világ legnagyobb szigetét, és nem civilizációs okok miatt indít kereskedelmi háborút Európa ellen. Azonban civilizációs okok már nem is tartják vissza ettől. A civilizációk változása ilymódon a világrend átalakulásának egyik fontos tényezőjévé válik.

A jelenség értelmezéséhez kulcsfontosságú volna megérteni, hogy annak az értékközösségnek a megszűnése, amelynek alapján az Egyesült Államok mindezidáig a szövetségesi bizalomra építve kívánt érvényt szerezni globális biztonsági és gazdasági érdekeinek, a Trump-kormányzat kulturális háborújában gyökerezik, amely immár ellenséget és nem barátot lát a szekuláris demokráciákban. (Ezért esett neki kíméletlenül saját országában is.)

Az amerikai kormányzat mögött álló erők mozgalma, az ún. “Új Jobboldal” kitüntető jegye ugyanis az elkötelezett szekularizmus-ellenesség. A szekularizációs elméleten szocializálódott társadalomtudósok és elemzők nagy része sajnos még mindig nehezen veszi komolyan, hogy a vallási identitás sokszor az anyagi szempontokat meghaladó mértékben befolyásol politikai irányzatokat. Még nehezebben megy ez akkor, ha minderre az eddig szekulárisként ismert Nyugaton kerül sor. Márpedig az elmúlt évek kifejezett trendje egy olyan politikai elit megszületése az Egyesült Államokban, még pontosabban a washingtoni politikai műhelyekben, amely ideológiájának alapkövévé teszi meg az állam rendjének vallási alapú erkölcsi rendre állítását. Jellemző ennek a rétegnek a szemléletére az említett mozgalom egyik tagjának a katolikus La Croix által idézett kritikája a korábban domináns liberális szemlélettel szemben: “Napjainkban nem rendelkezünk semmiféle erkölcsi tekintéllyel - sem a szüleink, sem a kormány, sem pedig a társadalom nem gondoskodik erről. … Amerika alapelvei a szabadságon alapulnak: jogunk van ezt vagy azt tenni. De senki nem mondja meg nekünk, hogy mit kell tennünk…” (E mozgalmak törekvései persze messzire nyúló és számos tanulsággal szolgáló történelmi előzménnyel rendelkeznek. Például a 19. század vége felé elindult ún. “morális rekonstrukciós” törekvések keretében “kialakult keresztény lobbi a szövetségi kormány erkölcsi hatalmának kiterjesztéséért és az állam vallási tekintélyének megteremtéséért kampányolt,” fogalmaz Gaines M. Foster, a Moral Reconstruction: Christian Lobbyist and the Federal Legislation of Morality, 1865-1920 című munkájában.)

A La Croix említett írása arra is felhívja a figyelmet, hogy a trend, amely egy meghatározott vallási rendre építené az államot olyannyira kézzelfoghatóan szakítani kíván a liberális és szekuláris berendezkedéssel, hogy képviselői közül sokan nem érik be sem a központi tekintéllyel nem rendelkező és létszámukban hanyatló protestáns egyházak kínálta megoldással, sem pedig a liberálisabb szemléletű katolikus szemlélettel, hanem kifejezetten az ún. integralista - még Ferenc pápa által is elítélt - katolikus irányzathoz csatlakoznak, amely az állam és egyház szoros összefonódását hirdeti, egyházi irányítás alatt. Ahogy a lap által megszólaltatott egyik - washingtoni politikai műhelyben dolgozó - személy fogalmaz, miközben a protestáns egyházak száma, befolyása és tanítása hanyatlik, „a katolikus egyháznak vannak tanításai, struktúrája és hierarchiája, amelyek erkölcsi rendet és tekintélyt biztosítanak. És ez kétezer éves!” A La Croix hivatkozott cikke szerint “Az utóbbi években diszkrét, de valós jelenség, hogy az új amerikai konzervatív őrsereg számos tagja áttér a katolikus hitre, ami hosszú távon befolyásolhatja az amerikai jobboldal jövőjét.” A néhány éve szintén katolikus hitre tért jelenlegi alelnök, JD Vance ennek az integralista katolikus irányzatnak a rendezvényén aratott beszédével kirobbanó sikert 2022-ben, akkor még a szenátori székért folytatott küzdelem időszakában. A rendezvény résztvevőinek nézetei tipikus látleletet adnak e mozgalom gondolkodásáról és célkitűzéseiről.

A rendezvényről beszámoló - egyébként azzal kritikus - amerikai katolikus hírportál szerint a megszólalók a “hagyományos keresztény erkölcs társadalomban és közkultúrában való helyreállítására” szólítottak fel, továbbá arra, hogy “a kormányzati vezetők minden gond nélkül használhassák politikai hatalmukat ezen vallási értékek kikényszerítésére és a ‘woke’-progresszívok megbüntetésére.” Ahogyan az egyik megszólaló fogalmazott: „A nyílt, bibliai alapokon nyugvó törvényhozás, az ezzel együtt járó, bibliai alapokon nyugvó alkotmánybíráskodás és az Istenhez való olyan hozzáállás a közéletben, amelyet ökumenikus integralizmusnak nevezhetünk, jelenti az egyetlen reményünket a gyógyulásra ebben a késői órában, gyengélkedő, dekadens köztársaságunkban.” Egy másik felszólaló szintén bírálta az "értéksemleges" vagy szekuláris közélet gondolatát, ahol az állam nem támogat semmiféle vallási keretet vagy társadalmi szemléletet,” majd a lap tudósítása szerint egyenesen az “‘Istenhez való nyilvános igazodás’ szükségességéről beszélt, amely szerinte ‘konkrét módon’ nyilvánulhat meg bizonyos nemzeti ünnepekben, polgári liturgiákban és vasárnap-törvényekben.” A katolikus lap összegzése szerint, “Bár az amerikai alkotmány első kiegészítése tiltja a hivatalos államvallás létrehozását, a konferencia több katolikus előadója is kifejezte elégedetlenségét a vallásilag semleges amerikai polgári társadalommal szemben.” A magyarországi törekvések távlati céljai vonatkozásában árulkodó érdekesség - egyben az amerikai “Új Jobboldal” és a hazai kormányjobboldal közötti szoros kapcsolatok bizonyítéka -, hogy beszédet mondott Gladden Pappin, a Magyar Külügyi Intézet amerikai származású elnöke is, aki a magyar miniszterelnök rendszerét ajánlotta a fenti célkitűzéseket megfogalmazó résztvevők figyelmébe. (Az egyházak belső megosztottságára jellemző, hogy a katolikus rendezvényről tudósító szintén katolikus hírportál beszámolója “populista autoriter” vezetőként jellemzi a magyar politikust.) JD Vance beszédét a rendezvény résztvevői a beszámoló szerint állva tapsolták meg.

JD Vance és az említett rendezvény eszmeisége közti rokonság adja meg a magyarázatát az amerikai alelnök Európa iránti különös gyűlöletének. Ez a gyűlölet az egyik legfontosabb tanulsága az amerikai nemzetbiztonsági és külügyi vezetés napokban botrányos körülmények közt kiszivárgott beszélgetésének - az ún. “Signalgate-nek - is. Sokan próbálják értelmezni ezt a gyűlöletet, Michael McFaul, az USA volt moszkvai nagykövete (2012-2014), a Stanford Egyetem jelenlegi intézetvezetője például a napokban tette fel nyilvánosan a kérdést: Miért utálja Vance annyira az európaiakat? Őszintén, én ezt nem értem. Van valakinek magyarázata?” A kérdés azért sem mellékes, mert ahogyan arra az amerikai Axios hírportál rámutat, éppen Vance az, aki Trump csapatában Európa legfőbb ellenségének számít.

Azonban pontosan ez a tény a magyarázat. Vance beszédeiből ugyanis kiderül, hogy az ellenségeskedés az ő esetében kifejezetten eszmei, illetve ideológiai vonatkozásokkal is rendelkezik, szemben Trump inkább szimpla üzleti gondolkodásával. Tanulságos ennek alátámasztásaként felidézni - ahogyan arra az Axios is felhívja a figyelmet -, hogy az amerikai politikus 2016-ban megjelent könyvében még áradozott Európáról, mire azonban megválasztották szenátornak 2022-ben, már egyértelmű volt Európa-ellenessége. Arra azonban az Axios már nem ad választ, mi történt közben: hát az, hogy a 2016-ban még saját bevallása szerint ateista Vance 2019-ben csatlakozott a fentebb bemutatott konzervatív vallási irányzathoz, és ahogy láthattuk, 2022-ben már az antiszekuláris katolikus integralisták rendezvényén mondott nagy sikert arató beszédet. Ezzel szemben Európa pedig jelenleg még a szekuláris demokráciák otthona.

Az alelnök már a Müncheni Biztonsági Fórumon gyakorlatilag elbúcsúzott Európától, és ez a beszéde világosan rámutatott a “búcsú” ideológiai természetű okára is. Vance kijelentette az európai vezetők előtt: „Ha a saját szavazóidtól félve elfutsz, akkor Amerika semmit sem tehet érted, és ami azt illeti, te sem tehetsz semmit az amerikai népért.” Nyilvánvaló kenyértörés volt ez, és nem más, mint a keresztény-nacionalista civilizációs fordulat jegyében. Az alelnök ugyanis az identitárius keresztény-nacionalista szélsőjobboldali pártokat - a német AfD-t és a Romániában kétes körülmények között, rejtett orosz támogatással győzött Călin Georgescut - vette védelmébe idézett szavaival.

Az AfD és Georgescu közismerten keresztény-nacionalista retorikával operálnak, a “hagyományos keresztény értékek” nevében. Ahogy a holland hátterű keresztény hírportál cikke fogalmaz: “Figyelemre méltó, hogy az AfD keresztény szimbólumokat és retorikát használ radikális jobboldali céljainak legitimálására, amelyek gyakran nyilvánvalóan ellentétesek a szeretet és az emberi méltóság keresztény elveivel.” A cikk hozzáteszi, hogy “a keresztény értékeknek a párt általi kisajátítását és újraértelmezését” számos németországi egyház képviselője “istenkáromlásként ítéli el,” mivel eltorzítja a kereszténység alapvető értékeit. Ennek jegyében a német katolikus egyház lapja által megszólaltatott szakértő például arra figyelmeztet, hogy az AfD tudatosan fogalmazza meg diszkriminatív álláspontjait keresztény terminológia szerint, arra hivatkozva, hogy meg akarja menteni a “keresztény Nyugatot.” A jelenség súlyát jelzi, hogy a német katolikus püspöki kar tavaly külön nyilatkozatot adott ki a témában, amelyben elítélte a keresztény-nacionalista párt kirekesztő ideológiáját. (Figyelemreméltó, hogy a német katolikus egyház honlapján külön szekciója van az AfD-vel kapcsolatos kritikus írásoknak.)

A román Georgescu ugyancsak ennek az irányzatnak a képviselője, aki mellett a román ortodox egyház számos papja nyíltan lobbizott a kampánya során. Ahogyan Ionuț Biliuță, a marosvásárhelyi Gheorghe Șincai Társadalomtudományi Kutatóintézet munkatársa rámutatott, “Georgescu gondolkodását, illetve extremista álláspontját egyfelől a Donald Trump körüli csoportok politikai kereszténysége, másfelől pedig az ezzel az irányzattal immár hasonló nyelvet beszélő, Putyinhoz közelálló orosz ortodox fundamentalizmus befolyásolja, amely Romániában a román ortodox egyházon keresztül instrumentalizálódott.” (A Putyint egyébként több alkalommal dicsérő Teodosie (Petrescu), Constanța érseke például még az orosz messianisztikus birodalom ideológia egyik “atyját,” Alexander Dugint is vendégül látta.) Georgescu a következőképpen tekintett vissza a választási kampányra: "Mindannyian egy akarattal voltunk. Isten. Ő egyesít bennünket, és mi rá adtuk a szavazatunkat. Ő a mi kapcsolatunk. A román nép, amely ... eddig a sötétben tartózkodott, most nagyobb fényt lát, mert Isten velünk van”. Jellemző, hogy a JD Vance/Donald Trump-féle keresztény-nacionalista irányvonalat támogató amerikai hírportál tudósítója “keresztény győztesként” aposztrofálja Georgescut cikkében, amely a választási eredményt megsemmisítő román hatóságokat és az ezt a döntést támogató Európai Bizottságot is egy keresztényellenes kultúrharc szereplőiként ítéli el.

Rögzítsük ismét, mert kulcsfontosságú momentum ez az Európával szembeni - civilizációs - amerikai ellenségeskedés megértése szempontjából: a fenti keresztény-nacionalista szélsőjobboldali (és orosz-szimpatizáns) pártok európai vezetők általi elutasítására utalva jelentette ki JD Vance, hogy e szembenállás miatt immár “Amerika semmit sem tehet érted, és ami azt illeti, te sem tehetsz semmit az amerikai népért.”

Ennek a civilizációs szembefordulásnak a további jele hogy miközben az említett pártokat védelmébe veszi az amerikai vezetés, az USA európai nagykövetségei olyan nyomtatványokat osztanak ki az amerikai kormánnyal szerződni kívánó európai cégek számára, amelyekben nyilatkozniuk kell arról, hogy cégük - összhangban Trump elnöki rendeletével - “nem gyakorol olyan programokat, amelyek a diverzitást, egyenlőséget és befogadást támogatják.” E programok gyakorlata kapcsán minden bizonnyal léteznek túlkapások vagyis a folyamatos korrekcióra e területen is nyilvánvalóan szükség van, azonban a programok disztingválás nélküli teljes felszámolása és ennek kifejezett behajtatása európai cégeken már a keresztény-nacionalista ideológia nevében, vagyis az eddigi civilizációs értékválasztás felrúgása alapján történik. Ahogyan a francia gazdasági miniszter, Eric Lombards hivatala egyértelműen rámutatott az amerikai követelés kapcsán:

“[E]z a levél az új amerikai kormány értékeit tükrözik. Ezek nem a mi értékeink.”

A kontrasztot csak tovább élesíti, hogy mindeközben Steve Witkoff, Trump személyes küldötte elfogódott, párás tekintetű interjút ad arról, hogy Vlagyimir Putyin azonnal templomba vonult és imát mondott Trumpért, az ő “barátjáért,” mikor értesült az ellene elkövetett merényletről a választási kampány során.

Az USA és Európa közti anyagi természetű konfliktusokat tehát már nem csupán nem enyhíti a civilizációs összetartozás, hanem azt egyenesen civilizációs különbség erősíti.

Vagyis a világrend jelenleg zajló átalakulása mélyen civilizációs jelenség is. A nemzetközi rendet eddig összetartó civilizációs természetű “atomi” kötések meggyengülésével világunk a természeti törvények következetességével bomlik fel. Amire számíthatunk - amennyiben ezt a folyamatot nem sikerül időben megállítani -, az nem egy új világrend, hanem egy valódi kötőanyag nélkül összeeszkábálni igyekezett, de folyton széteső fércmű lesz. A tragédia ugyanis az, hogy az eddigi, évtizedek alatt bizonyított civilizációs atomi kötések helyébe nem fog hasonló minőségű kapcsolódás lépni. Senkit ne tévesszen meg: a “keresztény-nacionalizmus” nem összetartó, hanem kirekesztő eszme. Hirdetett “értékei” nem valós értékek, pusztán bizonyos rétegek mozgósítására szolgáló xenofób hívószavak egy autoriter kormányzás legitimációja érdekében - a politikailag instrumentalizált félelemből származó törzsi identitáskeresés markerei. Aminek eredménye demokrácia helyett autokrácia, meritokrácia helyett hipokrácia, szelekció helyett kontraszelekció: intézményesült civilizálatlanság. Mindennek megítéléséhez elég lenne csupán a “keresztény-nacionalizmust” képviselő rezsimek és politikai erők “minőségi” tendenciáira - és persze történelmi tapasztalatainkra - vetnünk egy pillantást. Vlagyimir Putyin, Călin Georgescu, Alice Weidel, Milorad Dodik, Robert Fico, Aleksandar Vučić, Marine Le Pen, Donald Trump, Jair Bolsonaro - tényleg ők volnának a morális kompasz, a világpolitika aranycsapata? Lehetetlen, hogy ne lássuk: épp egy negatív világválogatott van formálódóban.

A Moszkvai Ortodox Pátriárka “külügyminisztere” nemrég a következőket mondta arra kérdésre, hogy az orosz ortodox egyház lehetségesnek tart-e egy “konzervatív fordulatot az értékek terén” az Egyesült Államokban: “Úgy vettem észre (miután megnéztem Trump elnök beiktatását és meghallgattam beszédét), hogy már elnöksége első óráiban számos olyan kijelentést tett, amelyek arra utalnak, hogy fontosnak tartja a hagyományos erkölcsi értékek témáját.” Egészen biztos, hogy van mit változtatni az USA-n és Európán. Mindennél biztosabb, hogy szüksége lenne a Nyugatnak civilizációs megújulásra, ha úgy tetszik, morális korrekcióra. Igaza van azoknak, akik szerint a jelenlegi civilizációs válságért ezek elmaradása is komoly mértékben felelős. Azonban maradjunk annyiban: amikor a kifejezetten a keresztény értékrend védelmére hivatkozva gyilkoló orosz rezsimmel összefonódott egyház vezető tisztviselője ígéretesnek tartja amerre elmozdultunk, azonnal biztosak lehetünk abban, hogy pontosan az ellenkező irányba kellene mennünk - hacsak nem akarjuk végül velük egy táborban találni magunkat. Márpedig ebből a táborból még soha nem származott jó, még a tábor tagjai számára sem. Vigyázó szemünket e tekintetben érdemes tehát Moszkvára vetnünk.