Robbanás vagy béke a Közel-Keleten? Az iráni rezsimváltás kérdése 2.

“Izrael Irán elleni támadása kétségtelenül visszaveti Teherán nukleáris ambícióit. Sok közel-keleti megfigyelő körében azonban egyre inkább erősödik az az érzés, hogy az izraeli hadművelet valami sokkal nagyobb dologhoz vezethet: Irán iszlamista kormányának megdöntéséhez. Igen, kimondom. Rezsimváltáshoz,” fogalmaz a Politico híroldal vezető külpolitikai elemzője, Nahal Toosi, 2025. június 13-án megjelent cikkében, dőlt betűvel írva a “rezsimváltás” kifejezést, ezzel is jelezve, mennyire merész, újszerű felismerésnek szánja ezt a forgatókönyvet. Pedig korántsem az.

“Izrael rezsimváltásra készül Iránban,” írtam 2024. október 4-én a “Robbanás vagy béke a Közel-Keleten? Az iráni rezsimváltás kérdése,” című eredeti posztomban, itt a Substack-en. Hozzátéve akkor azt is, hogy

“az utóbbi időszakban az izraeli miniszterelnök és a tekintélyes iráni ellenzéki vezető [Reza Pahlavi] összehangolt, a teokratikus iráni rezsim leváltására irányuló kommunikációjának lehettünk tanúi… A támadás várt eredménye pedig véleményem szerint a nukleáris vagy olajlétesítmények lerombolásánál is stratégiaibb jellegű. A végső cél a teokratikus rezsim megrogyasztása lehet, abban a reményben, hogy egy, az elmúlt években különböző módokon Tel Aviv által megtámogatott, Izraellel baráti viszonyra képes politikai vezetés kerüljön hatalomra.”

Ahogy pedig egy 2024. október 31-én megjelent posztban fogalmaztam,

“amennyiben az izraeli stratégia célja nem pusztán az atomprogram felszámolása és nem is pusztán a bosszú, hanem a rezsimváltás, akkor a java még hátravan. Ez viszont bonyolultabb dramaturgia, ami számos olyan műveleti tényező együttállására épül, amelyből a külvilág semmit nem láthat. A rendszer leváltása a katonai lépések mellett ugyanis destabilizációs műveletektől és persze az ellenzék hatalomra jutásának előkészítésétől függ, miközben mindezt egy nagyhatalmi érdekek által keresztül-kasul szabdalt terepen kellene kivitelezni.”

Úgy tűnik, mostanra érkeztünk el ehhez a ponthoz. Már legalábbis az izraeli stratégák szerint.

Benjamin Netanjahu, Izrael miniszterelnöke - a legfőbb iráni katonai vezetők és számos iráni katonai célpont kiiktatását követően - éppen a jelen poszt szerkesztése közben intézett beszédet az iráni néphez, amelyben egyebek mellett a következőket mondja: "És eljött az idő, hogy egyesüljetek a zászlótok és a történelmi örökségetek körül, és kiálljatok a szabadságotokért egy gonosz és elnyomó rezsim ellen. Ez a rezsim soha nem volt még gyengébb. Itt a lehetőség, hogy felálljatok és hallassátok a hangotokat. Veletek vagyok. Izrael népe veletek van”. Nemrég pedig Izraeli kormányzati források közölték: már nem zárják ki Irán legfőbb vezetője, Ali Khamenei Ajatollah likvidálását sem.

Ettől a ponttól fogva tehát végképp nyilvánvalóvá vált az őszi közel-keleti események (az iráni rezsim eszközeiként működő Hamasz és Hezbollah csapásmérő potenciáljának felszámolása és az iráni légvédelem legfőbb egységeinek kiiktatása) hátterén még csak sejthető forgatókönyv, vagyis az iráni teokrácia megdöntésének kísérlete. (A Politico említett cikkén kívül erről írnak már a napokban egyebek mellett például a Foreign Policy, a Reuters, a BBC, az Atlantic Council és az American Enterprise Institute szerzői is.)

Ahogy Jeffrey Lewis, a Middlebury Nemzetközi Tanulmányok Intézete Kelet-Ázsiai Nonproliferációs Programjának igazgatója fogalmaz a Foreign Policy-ben:

“Izrael nem az iráni centrifugákat próbálja kiiktatni, hanem magát a rezsimet. … Ez a kezdeti támadási hullám nem a nukleáris fenyegetésről szól, hanem arról, hogy a nukleáris fenyegetést a rezsim megdöntésére tett kísérlet igazolására használják fel. Netanjahu lényegében ezt ismerte el, amikor azt mondta az irániaknak: ‘A mi harcunk a brutális diktatúrával szemben folyik, amely 46 éve elnyomja önöket. Hiszem, hogy közel van a felszabadításotok napja’.”

A társadalmi mozgósításban játszott külföldi - az izraelitől vélhetően nem független amerikai szerep - szimbolikus jele, hogy Elon Musk szombaton bejelentette: aktiválták a Starlink műholdas internetes szolgáltatást Iránban, miután a rezsim korlátozta az ország lakóinak internetes hozzáférését, annak érdekében, hogy ellehetetlenítsék a nem államilag kontrolált hírforrásokhoz való hozzáférésüket. (Az iráni rezsim félelméről tanúskodik, hogy tiltani kezdték a csoportos összejöveteleket és az izraeli támadások sikeréről szóló hírek terjesztését is az országban.)

Az iráni vallási diktatúra bukását valóban feltétel nélküli optimizmussal üdvözölhetné a világ. Szinte magától értetődő az is, milyen veszélyt jelent a világ békéjére egy nukleárisan felfegyverzett iszlamista teokrácia, vagyis mennyire fontos, hogy ezt megakadályozzuk. Egy rezsim külső eszközökkel történő aláásásának esélye, titkosszolgálati és katonai különleges műveletek segítségével, éppen ezért is nagy kísértés lehet egy ezen eszközökkel bíró szereplő számára. Márpedig Izrael egy ilyen szereplő. A kérdés a hasonló esetekben azonban az, hogy vajon a rendszer megbuktatásához szükséges fizikai (katonai és titkosszolgálati) erőn túl rendelkezünk-e egy új rendszer felépüléséhez szükséges erővel is? Illetve az a társadalom rendelkezik-e ezzel, amelynek a rezsimjét megbuktattuk? A legnagyobb problémát az okozza, hogy az efféle kérdések megítéléséhez sajnos nem állnak rendelkezésre objektív indikátorok. Csupán a valószínűségek kalkulációi léteznek. Vagyis a téves kalkulációknak különösen kedvező helyzet az ilyen.

A téves kalkulációknak ráadásul azért is fokozottan kitett helyzet a jelenlegi, mert jelenleg az izraeli és amerikai titkosszolgálatok irányítása is komoly válságban van. Az USA-ban szakmailag kimondottan inkompetens (értsd: mindennemű szakmai előélet nélküli) vezetők kerültek pozícióba Trump alatt. Ennek eredményeképpen az ideológiai lojalitás válik meghatározóvá a szakmai tárgyilagosság rovására a politikai döntéshozók számára készített hírszerzői értékelésekben. Ugyanez a probléma sajnos ma Izraelben is akutnak számít, aminek legutóbbi példája az izraeli elhárítás, a Sin Bet vezetőjének eltávolítása és egy olyan, Netanjahu belső köréhez tartozó személlyel való pótlása, akinek semmiféle releváns szakmai háttere nincsen. (!) Az ebből származó problémák nem is annyira a viszonylag egzaktnak számító taktikai hírszerzői és műveleti területen jelentkeznek, hanem a kevésbé kézzelfogható, komplex társadalmi folyamatok elemzését is magában foglaló stratégiai vonalon. Éppen amilyen az iráni rezsimváltás kérdése is.

Nem kisebb szaktekintély, mint Jonathan Panikoff, az Atlantic Council Scowcroft Közel-Keleti Biztonsági Kezdeményezésének igazgatója, az USA Nemzeti Hírszerzési Tanács Közel-Keletért felelős korábbi helyettes vezető hírszerző tisztviselője fogalmazza meg sokak dilemmáját az alábbiakban:

“Izraelben évek óta sokan ragaszkodnak ahhoz, hogy az iráni rendszerváltás egy új és jobb napot indítana el - hogy a jelenlegi teokratikus rendszernél semmi sem lehet rosszabb. Iránt valóban egy szörnyű autokrácia vezeti, amely aláásta az ország növekedését, és óriási kárt okozott saját népének. De a történelem azt mutatja, hogy mindig lehet rosszabb. Ami egy teokratikus iráni kormány után következik, az valószínűleg nem egy demokrácia lesz, hanem az ‘Iszlám Forradalmi Gárdisztán.’ Egy ilyen kormány valószínűleg, legalábbis kezdetben, sokkal keményvonalasabb lesz, mint a jelenlegi. Ebben az esetben Izrael egy örökös, folyamatos és sokkal intenzívebb háborúban találhatja magát, amely immár nem az árnyékban zajlik, ahogyan azt eddig tette.”

Őszintén reméljük, hogy nem lesz igaza a fenti vélemény képviselőinek. Mindenesetre érdemes egy ilyen komplex helyzetben kondicionálni magunkat a legrosszabb szóba jöhető forgatókönyvekre is. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy Oroszország és Kína számára egy “rendszerváltott,” esetlegesen Nyugat-párti Irán, az általuk propagált “többpólusú világrend” és biztonsági együttműködés megalázó kudarca lenne, vagyis Moszkva és Peking nagyon is ellenérdekeltek egy iráni rezsimváltás sikeres lebonyolításában.

Egyelőre most erről ennyit, folytatás következik. Hosszú játszmáról van szó, amelynek részeredményei senkit sem szabad, hogy megtévesszenek.

Kép: A teheráni Sahran olajdepó a június 15-i izraeli támadást követően.