Magyar holttesttel védjük Moszkvát

Hazardírozás Kárpátaljával

Hosszú hónapok ukránellenes hangulatkeltése, “nemzeti konzultációja,” az ukránokkal szembeni ostoba sztereotípiákat sugalló, megannyi óriásplakát és lejárató propagandavideó után a magyar kormány egyszer csak érzékennyé vált az ukrán emberek sorsa iránt. Hogy-hogy nem, ez az “érzékenység” történetesen az oroszok malmára hajtja a vizet.

A látványos fordulatra Sebestyén József, kárpátaljai férfi tragikus, tisztázatlan körülmények között bekövetkezett halálának apropójából került sor. (Az eset kivizsgálását állítólag Zelenszkij elnök közvetlen irányítása alatt végzik az ukrán hatóságok, akik gyors eredményt ígérnek - meglátjuk.) A haláleset kapcsán Szijjártó Péter a következőket jelentette ki:

„Ukrajnában embervadászat zajlik az utcákon, ez ma már egy nemzetközileg elismert tény. Emberek halnak meg a kényszersorozásban, egy magyar ember is meghalt, és mi nem fogadjuk el, hogy mindez következmények nélkül maradjon. Ezért az Európai Uniónak szankciós listára kell helyezni mindazokat, akik Ukrajnában felelősséget viselnek ezért a kényszersorozásért. ... Sajnos az elmúlt hónapokban számos ilyen videó került nyilvánosságra. Sokkoló az, ahogyan az ukrán kényszersorozók bánnak az emberekkel, és legalább ennyire sokkoló az, ahogyan az európai politikai vezetők félrefordítják a fejüket ezen elfogadhatatlan helyzet láttán.”

Szijjártó Pétert tehát az “sokkolja,” ahogy az ukrán “kényszersorozók” bánnak az emberekkel és megoldásként EU-s szankciós listára helyezné az általa felelősnek vélt személyeket (akiket már ki is tiltottak Magyarország területéről). Látványosan másként viselkedik azonban akkor, amikor orosz háborús bűnösökről van szó - ez esetben a fentiekkel ellentétben éppen az szokta sokkolni, ha az EU szankciós listára kívánja helyezni a bűnösöket. Márpedig az ukrajnai “kényszersorozásokért” (minden sorozás kényszer, hiszen kötelező) végső soron az orosz vezetők a felelősek.

Szijjártó Péter tehát mindenekelőtt felhívhatná barátját, Szergej Lavrov orosz külügyminisztert és számon kérhetné rajta az ukrán sorozásokat, az azok elől menekülő emberek sorsát, felháborodásának mindjárt azzal adva nyomatékot, hogy visszaadja a tőle személyesen kapott “Barátságért” kitüntetést. Erre persze nem kínálkozik sok esély, hiszen éppen pár napja biztosított a kormányzati Magyar Nemzet napilap díszhelyet a nem sokkal később már az észak-koreai diktátorral ölelkező Lavrov számára ahhoz, hogy népszerűsítse az orosz háborús propagandát. Az újságíró pedig elmulasztotta megkérdezni Lavrovot az oroszok által legyilkolt magyar származású ukrán katonák haláláról.

Merthogy az ukrán emberek nem Zelenszkij haragjától menekülve igyekszenek megúszni a sorozást. A fronton nem Zelenszkijjel és az “ukrán kényszersorozókkal”, hanem a Lavrov és bűntársai által vezetett orosz maffiarendszer katonáival állnak szemben. Velük kapcsolatban azonban Szijjártó Péternek egyetlen szava sincsen. Mi több, pont mellettük áll ki, amikor leszedeti őket azokról a szankciós listákról, amelyekhez hasonlók életbe léptetését sürgeti viszont most az ukránokkal szemben. Emlékezhetünk, hogy például azt a Kirill pátriárkát, aki egyenesen bűnbocsánatot ígért az ukrán embereket legyilkoló orosz katonáknak, két alkalommal is megmentette az EU-s szankcióktól, mondván, hogy “őrült ötlet” az EU részéről az “egyházvezető” szankcionálása. Mintha bizony nem a háborús agresszió szakralizálása volna teljes téboly.

Szijjártó Péternek tehát nagyon nem áll jól az ukrán emberek sorsa iránt aggódó politikus póza, miközben egyébként orosz háborús bűnösöket védelmez és velük parolázik. Az ukrán “kényszersorozások” miatti aggodalom ezen a háttéren sokkal inkább tűnik valójában az orosz katonai sikerért érzett aggodalomnak - hiszen minél több ukrán katona van a fronton, az orosz katonai sikernek annál inkább csökken az esélye. Szijjártó Péter egy magyar ember halálát használja fel ehhez: magyar ember holttestével védelmezi Moszkvát. Ilyesmire utoljára magyar politikus 1956-ban ragadtatta magát, úgyhogy ennyi erőből akár be is hívhatná az oroszokat.

Vagy mi akarnánk Kárpátaljára bevonulni?

Szerda este ismeretlenek felgyújtották egy kárpátaljai magyar templom ajtaját és magyarellenes szöveget festettek a falára. A magyar miniszterelnök azonnal megszólalt az ügyben és azt a fentebbiekben tárgyalt esettel mosta össze, tovább gerjesztve a hangulatot:

„Kényszersorozás, emberölés, templomgyújtogatás, uszítás, megfélemlítés. Ez mind a mieinkkel, a magyarokkal történik Kárpátalján. Nem fogjuk hagyni, számíthattok ránk!”

Orbán Viktor éppen azzal árulta el magát, hogy a “kényszersorozást” összemosta a templom ajtajának felgyújtásával és a magyarellenes felirattal. A sorozás - és az azzal járó visszaélések, túlkapások - ugyanis egyáltalán nem csupán a magyar nemzetiségűeket érinti Ukrajnában, ő mégis speciálisan magyarellenes ügyet akar belőle kreálni. Mindeközben pedig egyetlen szóval nem utal arra, hogy néhány évvel ezelőtt történt már a szerdaihoz hasonló gyújtogatás, amikor is a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség ungvári irodáját gyújtották fel - mint utólag kiderült, orosz-szimpatizáns lengyel szélsőjobboldaliak voltak az elkövetők, akiket (az egyik elkövető vallomása szerint, amit egy csetüzenet is bizonyított) egy olyan oroszpárti, német újságíró finanszírozott, aki pedig a magyar kormányfővel barátkozó német AfD egykori tanácsadójaként tevékenykedett. (Az illető, akinek ismertek orosz szeparatistákkal fenntartott kapcsolatai, tagadta a vádakat. A nyugati hírszerző szervek értesülései szerint az orosz Wagner-csoport egykori vezetőjének, Prigozsinnak dolgozó Manuel Ochsenreiter, akit az orosz rezsim ideológusa, Alexander Dugin a “lelki fiának” tartott, fiatalon, 45 éves korában, szívrohamban halt meg - Moszkvában…) Az orosz hátterű hamis zászlós művelet célja nyilvánvalóan az ukrán-magyar feszültségek szítása volt Kárpátalján, ezzel gyengítve Ukrajna Nyugathoz való közeledésének esélyét - ami egyértelműen orosz érdek volt már akkor is.

Kép: a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség kiégett irodája

Van itt azonban egy még különösebb egybeesés. Szergej Lavrov, a már emlegetett Magyar Nemzet-interjújában ugyanis arról beszélt, hogy Oroszországnak és Magyarországnak össze kellene fognia az ukrajnai nemzeti kisebbségeik védelme érdekében. Ráadásul Lavrov interjújának ezt a részét a TASSZ orosz állami hírügynökség az interjúból kiemelve, külön hírként szemlézte. Mindez azért felettébb figyelemreméltó, mert Lavrov, ugyanebben az interjúban, éppen az orosz nemzeti kisebbségek védelmével indokolta az Ukrajnával szembeni orosz katonai agressziót.

Tudni kell mindehhez, hogy a nemzeti kisebbségek közötti feszültség mesterséges - hamis zászlós műveletek segítségével történő - szítása és aztán az így “fenyegetett” orosz kisebbségek védelmére hivatkozó orosz katonai beavatkozás az alapforgatókönyve Moszkva területhódító műveleteinek. (Az orosz hamiszászlós műveletekről ebben a posztban volt szó kicsit részletesebben.) Ukrajna mellett például a számottevőbb orosz kisebbséggel rendelkező Észtország és Moldova kapcsán számolnak a NATO vagy NATO-tagországok hírszerzői és stratégiai tervezői - konkrétumok alapján - hasonló orosz megoldásokkal. Arra, hogy ez az összefüggés tehát egy meglehetősen vészjósló fordulatot felvető része az interjúnak, egy előző posztban próbáltam felhívni a figyelmet.

És láss csodát: a Lavrov-interjú után néhány nappal lángra lobban egy kárpátaljai magyar templom ajtaja és a templom falán durva, magyarellenes felirat jelenik meg. Még akár az is lehetséges, hogy véletlen egybeesésről van szó, ám a fenti összefüggések hátterén egy felelős magyar politikusnak mindenképpen rendkívüli óvatossággal kellene eljárnia ebben az esetben. Az a tény, hogy a magyar miniszterelnök és külügyminisztere minden óvatosságot félredobva azonnal beleugrik a konfliktus eszkalálásába, fakadhat egyszerű alkalmatlanságból, de sajnos nem zárható ki a szándékosság sem.

Az ember ugyanis nem tudja nem felidézni a néhány hónappal korábbi, kárpátaljai magyar kémbotrány azon elemét, miszerint a magyar katonai hírszerzés valamiféle “békefenntartói” célú bevonulást előkészítő információgyűjtést végzett a térségben. Ahogy arról a kémbotrány kapcsán már volt szó, egy ilyen művelet - a csekély súlyú magyar katonai erőre tekintettel - csakis az orosz katonai műveletek előrehaladásához kapcsolódóan értelmezhető. Például az ukrán állam összeomlására és az ezzel járó kaotikus viszonyokra bazírozva, amelyekre hivatkozva majd “szükségessé” válhat egy “béke- és rendfenntartó” jelenlét a térségben. Mindez nyilvánvalóan orosz érdekeket szolgál. Ahogy az is, ha az ukránok “magyarellenességére” hivatkozva “csupán” akadályozzuk az Ukrajna számára biztosítandó EU-s védelmi támogatást. Ez utóbbiból is látszik egyébként, mennyire nem érdeke Ukrajnának - illetve mennyire nem Ukrajna érdeke! - ennek a feszültségnek a szítása.

Mondani sem kell, hogy a tűzzel játszik a magyar kormány, amikor rácsatlakozik erre az orosz stratégiára. Moszkvát teljességgel hidegen hagyja ugyanis, hogy Magyarország hogyan jön ki egy ilyen kalandból (nagyon rosszul), a lényeg, hogy magyar segítséggel fokozza a káoszt és Ukrajna destabilizációját. Magyarország egy eldobható eszköz csupán ebben az orosz műveletben.

Mivel a nemzet biztonsága a tét, nem halasztható tovább a kormány színvallása: mik a tulajdonképpeni szándékai ebben a kérdésben? Merthogy az eddig látott stratégia nem a magyar kisebbség védelmét fogja eredményezni, az egészen biztos.

A magyar nemzeti kisebbséget mindenképpen meg kell védeni Kárpátalján, azonban a kormány jelenleg nem ezt teszi, hanem bunkósbotként használja őket - amivel viszont legfeljebb az orosz érdekeket tudja védelmezni. Bármit is vár cserébe ezért a miniszterelnök Moszkvától, egy ilyen hazardírozásra nem tehetjük fel az ország sorsát.